Kenyában önkénteskedik a 93 éves nagymama

Az észak-olaszországi Noventa Vicentinában élő kilencvenhárom éves Irma Dall’Armellina úgy döntött, személyesen is segíti a kenyai árvaházat, amelyet egy vicenzai misszionárius hozott létre. Már korábban is küldött pénzt az intézménynek, idén február 20-án pedig három hétre odautazott a lányával együtt.

A pokol kapui nem győznek le bennünket!

Hatalmas volt a tömeg március 3-án délután Trencsénselmec (tiavnik) község temetőjében, ahol a jegyesével együtt meggyilkolt Ján Kuciak oknyomozó újságírót eltemették. Az elhunyt lelki üdvéért a szentmisét és a gyászszertartást Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek mutatta be.