A szolgáló szeretet erejével

Átadták a Szent Erzsébet rózsája-díjat

Nagy Lászlóné, a pusztadobosi katolikus karitász vezetője vehette át idén a Szent Erzsébet rózsája-díjat. Az elismerést Erdő Péter bíboros adta át november 18-án a budapesti Duna palotában. Az elismerést 2000 óta minden évben Szent Erzsébet ünnepén adják át egy olyan személynek, aki az együttérzés és a tevékeny szeretet jegyében kiemelkedően sokat tesz embertársaiért. Az Árpád-házi szent eszménye, amint Erdő Péter bíboros fogalmazott ünnepi beszédében, ma is ott ragyog az élet éjszakájának közepén, azért, hogy a szeretet és a kegyelem erejével minden embert megvilágítson. A Szent Erzsébet-rózsája díj kitüntetettjei ezt a tüzet tartják életben és adnak példát környezetükben másoknak a krisztusi élethez. Az idei díjazottal készült interjú lapunk második oldalán olvasható.

Díj az esélyteremtésért

A cigányságért végzett szolgálatának elismeréseként Esélyteremtési Díjat adományozott Székely Jánosnak, az Esztergom–budapesti főegyházmegye segédpüspökének (képünkön) a Napkerék Egyesület, valamint a Somogy Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház. A díjat, Czóbel Marianna iparművész tűzzománcképét január 10-én, Kaposváron adta át Bogdán Imre, a Napkerék Egyesület elnöke, Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő, valamint Berényi László országgyűlési képviselő.

Feleslegből a rászorulóknak

Úgy tűnik, hogy korunkban Szent Ágoston fent idézett szavai egyre időszerűbbé válnak. A globalizálódó kapitalizmus következtében egy vékonyodó társadalmi réteg gazdagabbá válik, a többség pedig elszegényedik. A gazdagodók, mivel vannak tartalékaik, merészebben vásárolnak ruhát, tartós fogyasztási cikket vagy élelmiszert. Így aztán könnyen előfordul, hogy felesleg képződik náluk, amellyel szabadon rendelkezhetnek.

Új év, új reményekkel

Az utcára kerüléstől mentett meg egy családot a tolnai karitász

Horváth Bea még csak harminckét éves, de már több rosszban volt része eddigi életében, mint másnak hetven esztendő alatt. Édesapját nem ismerte, és igazi otthonra sohasem lelt azokon a településeken, amelyeket szüleivel vagy nevelőszüleivel járt végig, aszerint, mikor hol jutott nekik hajlék. A teljesség igénye nélkül sorolja, hol laktak: Enying, Székesfehérvár, Pákozd, Dömsöd, Baracska, Érd, Fót, Százhalombatta, Fülöpszállás, Tolna… Ebből a Duna menti kisvárosból most újra mehetett volna világgá, ha megindító sorsát megismerve a karitász munkatársai meg nem mentik attól, hogy január 1-jén nyolcadikos lányával együtt az utcára kerüljön. Valamennyi említett település egy-egy állomása volt annak a kálváriának, amelynek taglalására e cikk nem vállalkozhat. Arra kértük, életének két legutóbbi helyszínéről meséljen.

Legyen mindig karácsony…

A karácsony hagyományosan családi ünnep. De hogyan ünnepelnek azok, akiknek nincs családjuk, vagy akiknek nem jut finom étel az asztalukra, sem ajándékot nem kapnak? A Sant’Egidio közösség először 1982 karácsonyán terített ünnepi asztalt mintegy ötven szegény barátjának a római Santa Maria in Trastevere bazilikában. Harminc év elteltével a világ hetvennyolc országában mintegy százhatvanezer szegény barátját látta vendégül. Magyarországon szenteste, illetve karácsony első napján négy városban: a balatonalmádi és monori plébánián, Budapesten a jezsuita Párbeszéd Házában, illetve Pécsett a ciszterci Nagy Lajos Gimnáziumban ünnepelt együtt a közösség összesen mintegy kétszázötven szegénnyel: főként otthontalanokkal, magányos, intézetben élő idősekkel.

Ház lélekből

A máltaiak a szórványban élő magyarok anyanyelvi oktatásáért

Erdélyben magyarul, Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Küküllő-szögi magyarok III. találkozója, Tűr – hirdette a felirat a miskolci máltai régióközponttól november 30-án induló busz oldalán, hová tartanak a benne utazók. Felnőttek és gyerekek, mind önkéntesek, ha nem is a szó szoros értelmében, de annyiban igen, hogy mindenki szívből és szabadon csatlakozott a társasághoz. A busz mélyén háromszáz mikuláscsomag és plüssállatok rejtőztek, ajándékok, amelyeket a Miklós-naphoz kapcsolódó találkozón adtak át.

A máltai szeretetszolgálat észak-magyarországi régiójának képviselői immár harmadik alkalommal mentek Mikulás-ünnepségre Erdélybe. 2010-ben és 2011-ben Bethlenszentmiklós volt az úti cél, ahol a település védőszentjének ünnepe alkalmából édességcsomagokat adtak a gyerekeknek, valamint hatszázezer forintot az iskolabusz fenntartására, amely az ottani magyar iskolába szállítja a diákokat a környező falvakból. Ez az összeg évről évre a szeretetszolgálat észak-magyarországi régiójának „Csak 300 forintot kérünk” elnevezésű programja keretében gyűlik össze. Ennek során a szórványban élő magyarok anyanyelvi oktatására kérnek adományokat.

Adományok az élet védelméért

A közvetlen segítség mellett az élet kultúrája iránti tiszteletét is szerette volna kifejezni a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, amikor támogatta a Katolikus Karitász akcióját, melynek köszönhetően korszerű inkubátorok kerülhetnek tizennégy kórház koraszülött osztályára – hangsúlyozta Erdő Péter bíboros december 12-én, a Medicor Elektronikai Műveknél megtartott ünnepségen. A jelentős sajtóérdeklődés mellett zajló eseményen egyházi vezetők, valamint Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár és a vállalat szakembereinek jelenlétében adták át a Katolikus Karitász karácsonyi adományát annak érdekében, hogy a megszületett gyermekek már életük első pillanataiban magas színvonalú ellátáshoz juthassanak.

Vállalni az örömet

Michael Haydn (Joseph öccse) Szent Ferenc-miséjének ujjongó hangja nevezet-ének: az örömé. Aki Assisi szentjének élethivatását ismeri, vagy akárcsak Naphimnuszának derűs vallomását, az az osztrák zeneszerző oratorikus művét hallgatva felismerheti annak igazságát, hogy az emberi állapot nem boldogság, hanem öröm, amely mozgás. Elgondolkodtat a Szent Ágoston-i tézis: a boldogság kizár minden nyugtalanságot. Az örömhöz viszont lényegileg tartozik. Ha a hit tartalmát elemezzük, Jean Lacroix francia teológussal azt mondhatjuk, hogy „elvezet az isteni életben való részesedésére”. A hitre adott igen válasz és a hűség a magatartásban nem múlik el: mindig az örökkévalóság jelenléte az időben, „a boldogság egy bizonyos immanenciája az örömben”. Ez a bennfoglaltság adja meg minden helyzetben a reményt, amely a hitből fakad.