Humorról, jókedvről

Újraélem gyerekkoromat? Mark Twaint olvasok, és mosolygok. Ez a Huckleberry Finn, az a Tamás úrfi. Már csak a rádiót kell bekapcsolni, hogy Richard Srauss Till Eulenspiegeljének vidám csínyeit hallgassam. Közben töröm a fejem: mióta nincs a világban igazi, érett humor? Lehet röhögni, harsogni, kacagni, de hol van az intelligens derű, a mosoly, amely még a mesék javát is jellemzi. Hol vannak a felszabadult örömök ebben a rosszkedvű, halálkoreografált világban?

Jézusi modell a gyógyításban

Hit és egészség

Jézus nagyon sok gesztusa, mondata utal arra, hogy a beteg világ és a beteg ember gyógyítása is az Atya által reábízott küldetés egy része. Amikor Keresztelő János bizonytalanságában jelet kér, Jézus így válaszol: „Menjetek, vigyétek hírül Jánosnak, amit láttok és hallotok: A vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak föltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot” (Mt 11,4–5). Vagyis a gyógyításokra hivatkozik, mint Isten jelenlétének látható jeleire. Ugyanakkor minden gyógyítása egyben Istenhez is vezet: valamilyen módon mind a hithez, a beteg megtéréséhez, megtisztulásához kapcsolódik. „Menj, hited meggyógyított téged…” (Lk 17,19; Mk 5,34).

Adél története

Az internet világában sokan arctalanul jelennek meg, álnéven szólnak hozzá a hírekhez, olykor a kedvenc állatukról készült fotó mögé bújva hirdetik vélt igazukat, vagy éppen szitkozódnak. Többen a tragikus híreket is minősíthetetlen hangnemben kommentálják, mert ezt is büntetlenül megtehetik. Számos internetes naplót olvashatunk, nem sejtve, hogy szerzőjük ki is valójában.

Az Életem sztómával című blog más, mint azok, amelyekkel eddig találkoztam (novozanszkiadel.blog.xfree.hu). A szerző választott mottója egyszerre figyelemfelkeltő és megrendítő: „Ami vagy, Isten ajándéka. Amivé teszed magad, az a te ajándékod Istennek.” A háromgyermekes édesanya, Novozánszki Frigyesné Herkli Adél története és mély hite nemcsak betegtársainak adhat erőt, hanem mindenkinek, aki valaha is találkozott a szenvedéssel, aki átélt már fájdalmas, nehéz időszakot. E feljegyzések nem öncélúak. Adél azért ír betegségéről, életéről, mindennapjairól, azért önti mondatokba gondolatait, hogy segítsen másoknak. Hogy felhívja a figyelmet arra: a sztómával élők is „megtehetnek bármit földön, vízen, levegőben, mert pont olyanok, mint bárki más, de csak akkor, ha ők is akarják”.

A Down Dada Szolgálat

Steinbach Éva, a Down Alapítvány sorstársi szülőszolgálatának vezetője elmondta, hogy az alapítvány munkatársai már közvetlenül a Down-szindrómás gyermek megszületése után készek a segítségnyújtásra. A Down Dada Szolgálat abban különbözik más szervezetektől, hogy itt olyan emberek állnak a szülők mellé, akik maguk is átélték a helyzetüket. Nemcsak tanácsot adnak, hanem tapasztalataikat is megosztják velük, lelki támogatást is nyújtanak.

Segítség hajléktalanoknak az újrakezdéshez

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Visszamegyek valahogy a kályhához elnevezésű programjában száztizenhárom hajléktalan ember kap segítséget az újrakezdéshez. A program nyitórendezvényén Vecsei Miklós, a szeretetszolgálat alelnöke és László Tamás, a főváros XV. kerületének polgármestere is hangsúlyozta: nem elég csupán lakhatást biztosítani a rászorulóknak, tartós eredményeket elérni csak az egyénre szabott, komplex segítségnyújtással lehet.

Hitelesség és alázat

Köszönet a Bethesda Gyermekkórháznak

Református orvos lévén mindig is volt bennem valami homályos, jóleső érzés, ha valamelyik igehirdetésben a Bethesda-tavi beteg gyógyításáról hallottam, vagy egyszerűen csak szóba került ez a történet. Mert bizonytalanul, ismeretlenül, kötődések nélkül, de mégiscsak tudatában voltam annak, hogy van nekünk, reformátusoknak egy gyerekkórházunk Budapesten, amely ezt a nevet viseli. Jó volt erre gondolni.

Aztán mindez megváltozott. Az elmúlt időszakban kétszer három hónapot töltöttem a Bethesdában, intenzív osztályos aneszteziológia gyakorlat keretében, majd közel egy éven át részt vehettem a kórház ügyeleti munkájában. És megszűnt bennem az a bizonytalan jóleső érzés – úgy értem, eltűnt belőle minden bizonytalanság.

Egyedül ez nem menne

Az ima erejével a daganatos beteg gyermekekért

A Keresztező imacsoport kezdeményezésére évente kétszer imádkoznak szentmise keretében a daganatos megbetegedéssel küzdő gyermekekért és családjaikért. Legutóbb január 20-án, vasárnap az Örökimádás-templomban. Az imacsoport tagjai a www. keresztezo.hu honlapon keresztül alkotnak közösséget. Imaszolgálatukba a honlapon keresztül bárki bekapcsolódhat, és itt kérhetnek segítséget mindazok, akik úgy érzik, hogy beteg gyermekük gyógyulásához mások imájára is szükségük van.

Tenni a szegényekért, nemcsak beszélni erről

Országos gyűjtés a Katolikus Karitász javára

Templomainkban november 25-én országos gyűjtést rendeznek a Katolikus Karitász javára. Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez (november 18.) kapcsolódva a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körlevelet adott ki a szolgáló szeretet fontosságáról. A körlevélben többek közt a következők olvashatók.
Mi volt Erzsébet titka? Honnét volt ereje ellenséges környezetben is megvalósítani a szolgáló szeretetet minden egyes napon?

A hite volt az a sziklaalap, amit korának viharai sem tudtak megrendíteni. Környezetében nem nézték jó szemmel, hogy egy királylány a társadalom peremére sodródott szerencsétleneket és szegényeket támogatja. Sokan bántották és lenézték azért, mert a felebaráti szeretet útját nemcsak olvasta a Szentírásban, hanem meg is valósította.