Feleslegből a rászorulóknak

 

Az egyház kezdetektől fogva Isten ajándékának tartja a becsületes módon megszerzett gazdagságot, de felhívja a figyelmet arra, hogy mindennek végső tulajdonosa Isten, aki azt kívánja, hogy a kapott ajándékot megosszuk a rászorulókkal. A másik egyházatya, Nagy Szent Bazil a gazdagságot egy folyóhoz hasonlítja, amelynek feladata, hogy ágakra szakadva gondoskodjon arról, hogy a víz a szegények hajlékaihoz is eljusson. Ez a kép azért is találó, mert a bőséges tiszta víz egyre inkább a gazdagság jelévé válik.


 

Az utóbbi évek tapasztalata azt mutatja, hogy nemcsak a gazdagok tudnak adni a szűkölködőknek, hanem a kevésbé jómódúak, sőt, a szegények is. Felesleg ugyanis náluk is képződhet, nem pénzben, hanem például ruhában és élelemben. A gyerekek a ruhákat kinövik, a felnőttek pedig a viseltesebb holmit már nem szívesen hordják. Ezek továbbadása helyet teremt a szekrényben és békét a lelkiismeretben: nem a kukába kerülnek a megkedvelt tárgyak vagy ruhadarabok, s így mások is örömüket lelhetik még bennük. Hasonló a helyzet az élelemmel is. Egy nagy családi vagy munkahelyi összejövetel után mindig marad valami az asztalon, ami egy zacskóba kerülve egy másik ember szerényebb asztalára vagy utcai padjára juthat.

Adódnak olykor különleges helyzetek és lehetőségek. Ilyen sajátos helyzetben van az újlaki Sarlós Boldogasszony Plébánia is, mivel pékségek, vendéglők és boltok veszik körül. Ezekben pedig mindig képződik felesleg: kenyér, pogácsa, sőt, néha más étel is. Az üzletek tulajdonosai szívesen adnak a megmaradt élelmiszerekből a plébániának, hiszen tudják, hogy a karitászcsoport tagjai továbbítják a rászorulóknak. Ez történt szenteste is, amikor az ünnepre bezáró boltokból származó különféle finomságok kicsit bensőségessé tették néhány hajléktalan vagy szegény ember szomorúnak ígérkező karácsonyát. A közös érkezés előtt együtt énekeltek: „Mennyből az angyal lejött hozzátok.” Úgy érezhették, hogy a szegényen megszületett Üdvözítő valóban elhozhatja a békét zaklatott világunkba.