Az atyákkal napról napra

 

Bár voltak időszakok, amikor az egyházatyák kora háttérbe szorult, később mindig eljött az újrafelfedezés ideje is. De vajon miért kiemelt jelentőségűek az egyház és a hívő ember számára a Megtestesülést követő első századok? Egyrészt azért, mert a keresztény hit alapigazságait az első zsinatok rögzítették. Persze nem egyik napról a másikra. A viták mellett leginkább az imádkozó gondolkodásra volt szükség. Ezért is páratlan ennek az időszaknak a lelki irodalma. Manapság vagy száraz teológiával, vagy meditatív szövegekkel találkozunk, ezeket egyesíteni csak keveseknek sikerül. Úgy tűnik, hogy az első évezredben nem hogy nem különült el egymástól e kettő, de egyenesen elképzelhetetlen volt csak az egyiket vagy csak a másikat művelni. Ehhez még azt is hozzátehetjük, hogy a korszak nagyjai a szépírásnak is mesterei voltak.


 

Mindezek illusztrálására hadd idézzem április 6-a olvasmányát, mely Hitvalló Szent Maximosz leveléből való: „Az igazság hírnökei, és mindazok, akik az isteni kegyelem tanítóiként tündököltek, kezdettől fogva napjainkig – mindegyikük a maga korában – meghirdették Isten irántunk való üdvözítő akaratát, és kifejtették: Isten előtt semmi sem kedvesebb és szeretetreméltóbb, mint ha az emberek igazi bűnbánattal megtérnek.”

(Patres – Olvasmányok az I. évezred keresztény irodalmából. Összeállította Perendy László. Szent István Társulat, 2011)

(A kötet kapható az Új Ember könyvesboltjaiban.)