A kötetet megálmodó és szerkesztő Szakács Béla nyugalmazott magyartanár, irodalomtörténész sok halhatatlan irodalmárunk esetében a bőség zavarával küszködhetett. Ugyanakkor akadt olyan is, akiről nem talált számára igazán kifejezőnek tetsző, plasztikus portrét. Olyannyira igaz ez, hogy külön az ő felkérésére készült el például az egyik legnagyobb magyar katolikus-misztikus költőként számon tartott, és egykor az Új Ember meghatározó szerzői közé tartozó Pilinszky Jánost ábrázoló érem.
– A kötetet szerkesztő Szakács Béla barátomnak már korábban is komoly hiányérzete volt Pilinszky portréi kapcsán. Úgy tíz éve már, hogy először felkért egy ilyen érem elkészítésére. Annak idején a költő arcát össze akartam olvasztani egy ikonnal, de rájöttem, hogy ez nem megy. Hosszú ideig nem tudtam elkészíteni a művet – mondta a költőóriással szobrászként igencsak „megküzdő”, Tatabányán élő Szunyogh László érem- és szobrászművész. – A portrénak karakteresnek kell lennie, de nem akartam fényképszerű arclenyomatot. Szinte megszállottan újra- és újraolvastam Pilinszky műveit, hosszú évekig kerestem, hogyan fejezhetném ki az egyéniségét, lelkiségét. Mígnem egyszer csak, az Apokrif utolsó strófáinál végre megragadni véltem, mit jelent, legalábbis nekem, az élete és rendkívüli mélységű írásművészete. A nagyon hosszú vajúdás után elkészült munkán, végül úgy érzem, szinte már az öröklétből néz vissza ránk. A szóban forgó részlet az Apokrifből:
Akkorra én már mint a kő vagyok;
halott redő, ezer rovátka rajza,
egy jó tenyérnyi törmelék
akkorra már a teremtmények arca.
És könny helyett az arcokon a ráncok,
csorog alá, csorog az üres árok.
A szerkesztő az előszóban megfogalmazza reményét, hogy a kötet az éremgyűjtők mellett sokkal szélesebb körben is érdeklődésre tarthat számot, hiszen a magyar irodalom kedvelői jelentős tábort alkotnak, s a kiadvány jó segédanyag lehet például az irodalomoktatásban.
Fotó: Ribáry Zoltán
Plasztikus előzmények
Szunyogh Lászlót hosszú-hosszú évek óta erősen foglalkoztatja Pilinszky János költészete, amit ékesen bizonyít a Négysoros című vers igézetében készített, stílusosan négy darabból álló éremsorozata. Mint megtudtuk, a kötet szerkesztője mindenekelőtt ennek alapján kérte fel a költő portréjának elkészítésére. Pedig ezeken a műveken csak felsejlik valamiféle arcvonás, mert amúgy az egyik domborművön egy szögfej villan ki a háttérből, a másikba lámpakörte „égett bele”, a harmadikból mintha egy papírlap széle hajlana ki, s csupán a negyediken tűnik fel egy félprofil.
