Legyen mindig karácsony…

A Sant’Egidio nagy családjában nekik is jut hely. Sőt – ahogyan XVI. Benedek pápa megállapította – itt elvegyül egymás között, aki szolgál és akit szolgálnak, de a főhelyeken a leginkább szükséget szenvedők ülnek.

Együtt voltak idősek és fiatalok, betegek és egészségesek, romák és nem romák. A tatárszentgyörgyi Csorba családból például az az édesanya és édesapa, akik a 2008–2009-es cigánygyilkosság- sorozatban fiukat és unokájukat veszítették el. Egy asztalnál ültek Székely János esztergom–budapesti segédpüspökkel, aki az ebédet megelőző szentmisén szentbeszédében ezt mondta: „Karácsonyt ünnepelni azt is jelenti, mint építeni és álmodni azt az országot, amelyet Jézus közénk hozott, aki egy asztalhoz ült a szegénnyel, a beteggel, a gyöngével…”

A vendégek között volt Varga Béla holokauszt-túlélő is a feleségével. Ajándék is jutott mindenkinek, és műsor is volt. A közösség egy fiatal zsidó barátja az étkezések végére előírt 127. zsoltár eléneklésével ajándékozta meg a karácsonyt ünneplő keresztényeket. Karsai István színművész egy karácsonyi novellát olvasott fel. Budapesten több országos tévécsatorna is kivonult, hogy a híradókban is megmutassák a gyönyörűen megterített asztalt az ünnepi közösséggel.

Nagyon sokakat illet hála azért, hogy ezek az ebédek megvalósulhattak. A Sant’Egidio közösség ezúton szeretné kifejezni köszönetét Székely János segédpüspöknek; a ciszterci rendnek; Forrai Tamás jezsuita tartományfőnöknek, aki maga is az asztalnál ült és szolgált, valamint rendtársainak és a pesti Jézus Szíve-templom híveinek; a Loyola Café üzemeltetőinek és dolgozóinak; a balatonalmádi-vörösberényi és a monori plébániának; annak a számtalan más egyházközségnek, amelyek hívei adományaikkal segítettek. Elismerés jár a Külügyminisztériumnak és a hazánkban akkreditált diplomáciai testület tagjainak is: a Bem téren rendezett „munkahelyi karácsonyon” a zenélni tudó munkatársak által adott koncert és a kapcsolódó adománygyűjtés is az ebédet támogatta; a japán nagykövetség például tíz hálózsákot adott ajándékba”. (Az esemény védnökei Martonyi János külügyminiszter és Alberto Bottari de Castello pápai nuncius voltak.) Végül, de nem utolsósorban a Sant’Egidio közösség szeretne köszönetet mondani annak a mintegy százötven barátjának, aki személyes közreműködésével segített: ki az autójával szállított, ki ajándékot csomagolt vagy asztalt terített, felszolgált. Minden mozaik annál értékesebb, minél nagyobb és minél több színes kőből áll össze…

Mari, a közösség egy félig hajléktalan, sokat szenvedett barátnője hároméves kislányával vett részt az ebéden. Az asztalnál ülve ezt kérdezte: „Miért nincs mindennap karácsony?” Vagyis: Miért nem jut mindennap finom, meleg étel az asztalunkra? Miért nem szól mindennap szelíd, baráti szó, amely elűzi az erőszakot, és visszaadja mindenkinek a méltóságát? Mi, akik minden vasárnap terített asztalnál ülünk családunkkal, akik egy évben sokszor átélhetjük az ünnepet, nem mehetünk el közömbösen a szegények várakozása mellett. A válság a szegényeknek nem elvont közgazdasági fogalom, hanem kőkemény valóság. – Az evangéliumnak kultúrává kell válnia – mondta Boldog II. János Pál pápa. Ha megtanuljuk és napról napra megéljük a szolidaritás, a gyengébbek érdekében való összefogás kultúráját, akkor egész évben karácsony lesz mindnyájunk számára.

Sant’Egidio közösség