Egymásért

A Egészségügyi Dolgozók Lelkigondozásának Pápai Tanácsa szervezésében tavaly novemberben nemzetközi részvétellel tartottak konferenciát Rómában. Ennek számomra egyik legérdekesebb előadását A. Büssing német professzor tartotta Krónikus betegek spirituális igényei egy szekularizált társadalomban címmel. A rendkívül sok adatot felvonultató előadásban számos meglepő, elgondolkodtató összefüggés és ismeret került elő elvilágiasodó korunkról és a hit, a transzcendens utáni vágyról, amely mégis minduntalan megfogalmazódik az emberekben.

Kétszáz éve született Frédéric Ozanam, a karitász újkori példaképe

„Elfelejtett hős, akinek ma már a nevét sem igen ismerik” – írta róla Rónay György immár több mint fél évszázada. A helyzet azóta sem sokat változott, pedig személye talán ma fontosabb, mint valaha. Van benne ugyanis valami abból a Szent Ferenc-i lelkületből, amely Ferenc pápát is jellemzi. Frédéric Ozanam francia történész, irodalomtörténész, a Páli Szent Vince Társaság alapítója kétszáz éve, 1813. április 23-án született. A bicentenárium alkalmából április 21. és 23. között konferenciát rendeztek a párizsi katolikus egyetemen.

Az is korunk betegsége, hogy nehezünkre esik csendben, magányban lenni. Azt mindenki megtapasztalja, hogy a magány rossz. Nem jó, ha az ember egyedül marad. Nem jó, ha mégoly sokadalomban lévén is magára marad gondjaival, problémáival, és senkit sem érdekel az öröme sem. Ezért – ha más menekülés nem kínálkozik – gyakran megpróbáljuk a rádió vagy a televízió segítségével feloldani magányunkat, de ez nem segít, mert nem személyes társ egyik sem.

Sokféle magányunkat olykor még embertársak sem tudják feloldani. Elfelejtjük, hogy élhetünk ugyan bármily szerető közösségben, életünk lényeges döntéseiben és végső pillanatában mégis egyedül kell Isten színe elé állnunk, és viselnünk a felelősséget. Még arra sem hivatkozhatunk Az is korunk betegsége, hogy nehezünkre esik csendben, magányban lenni. Azt mindenki megtapasztalja, hogy a magány rossz. Nem jó, ha az ember egyedül marad. Nem jó, ha mégoly sokadalomban lévén is magára marad gondjaival, problémáival, és senkit sem érdekel az öröme sem. Ezért – ha más menekülés nem kínálkozik – gyakran megpróbáljuk a rádió vagy a televízió segítségével feloldani magányunkat, de ez nem segít, mert nem személyes társ egyik sem.

A he­tek óta tar­tó ár- és bel­ví­zi hely­zet to­vább­ra is ál­lan­dó ké­szült­sé­get igé­nyel a Ma­gyar Ka­to­li­kus Karitásztól. Bár a fo­lyók több he­lyen apad­ni kezd­tek, a bel­víz okoz­ta prob­lé­mák to­vább­ra is ag­go­da­lom­ra ad­nak okot.

Hit és egészség

A szervezet külső-belső elhárítási rendszerének feladata, hogy felismerje és kiiktassa mindazokat a hatásokat, amelyek veszélyeztetik egészségünket. Az immunrendszer hihetetlenül összetett feladatot lát el, és működése rendkívül finom egyensúlyt igényel. Akár „túlbuzgó” lesz, amint ezt az autoimmun betegségekben (reuma, lupus, pikkelysömör…) látjuk, akár túlságosan „elnéző” a fertőzésekkel, a szervezetünkben támadó daganatos sejtekkel szemben – az eredmény legtöbbször súlyos betegség kialakulása.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat újra megnyitotta a Gyáli úti fertőtlenítő állomást

A máltai szeretetszolgálat gyakorlati megoldást keres a hajléktalanellátás kérdéseire. A karitatív szervezet az elmúlt napokban újra megnyitotta a Gyáli úti fertőtlenítő állomást, amelyet korábban az ÁNTSZ működtetett, de 2012-ben bezárt. A tervezett fejlesztésekkel az ellátás egy eddig hiányzó láncszemét igyekeznek létrehozni.

„Az Úrnak lelke van rajtam (…), hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek, és (…) hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat” (Lukács 4,18)

Kedves Olvasó!

Csupán néhány alapvető adatot közölhetek magamról: katolikus hitét gyakorló, negyvenegy éves, nős férfi vagyok, egy kamasz fiú édesapja. Jelenleg jogerős börtönbüntetésemet töltöm. Nevem közlése az adott körülmények között különböző jogi akadályokba ütközne, ezért névtelenül írok arról, hogyan találtam meg lelki békémet a börtönben.

A fogva tartásom előtti éveimről annyit érdemes tudni, hogy mélyen vallásos családból származom. Szüleim és keresztszüleim az „átkos” rendszerben is felvállalták hitüket, és én velük együtt jártam vasárnaponként szentmisére, felvettem az elsőáldozás és a bérmálás szentségét, majd jó eredménnyel érettségiztem az egyik legpatinásabb egyházi bentlakásos középiskolában. Az egyetemi évek alatt kezdett kitágulni a világ, és a bulik, ivászatok, „nőzések” előtérbe kerültek a misékkel szemben. Később a munkahelyi karrierem és a pénzkereset, majd a családalapítás végképp elnyomta a vallásos lelkületemet, és csak a „földi javak” megszerzésére törekedtem. Sikeres vállalkozóként szinte mindent megkaphattam, amit csak akartam, és a családom sem szenvedett hiányt semmiben.

„Engedjétek hozzám…”– mondta az Úr Jézus a kisdedekkel kapcsolatban, s most a jogerősen elítélt fogvatartottak számára nyílik erre lehetőség a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben. Az 1842-ben épült patinás intézetben a büntetésüket töltők – természetesen csupán az alkalmakra önként jelentkezők – lelkigondozásban részesülnek. A legutóbbi idők egyik lélekemelő eseménye a húsvéti istentisztelet volt, amely immár jeles hagyománnyá vált a nemrégiben felújított börtönkápolnában. Az ünnepi szentmisét idén Stella Leontin kanonok-plébános és Varga László római katolikus börtönlelkész mutatta be a vallásos elítéltek, illetve a börtön dolgozói számára. A szertartás zenei kíséretét Unterwéger Zsolt kántor-karnagy és az elítéltekből alakult Szent Dávid zenekar biztosította.