„Az egyház mindig a szegények oldalán állt”

Frédéricet már iskoláskorában foglalkoztatta a hit: kétségei támadtak Isten létével és jóságával kapcsolatban. Lelkivezetője hatására azonban később ezt írta: „Azután már biztos hittel hittem…” Ozanam tanulmányait 1831ben kezdte meg Párizsban. Egyik pártfogója a fizikus André-Marie Ampère volt. 1832-ben, még egyetemistaként létrehozott egy társaságot a Sorbonne-on, melynek tagjai rendszeresen összejöttek, beszélgettek, s a pestis idején Párizs szegénynegyedeit kezdték látogatni. A járvány 1832 márciusában tört ki: háromezren fertőződtek meg, ezerkétszázan vesztették életüket. A csoport tagjai kettesével keresték fel a szegényeket, betegeket. Élelmet vittek nekik, s nem ódzkodtak a koszos és büdös lakásoktól sem. Kenyeret, édességet, ruhát, sőt könyvet vásároltak, s listát készítettek a meglátogatandó családokról.


Ozanam társasága részt vett azokon a tudományos konferenciákon is, amelyeket a Sorbonne hallgatói a történelem vagy az irodalom különböző témaköreiben rendeztek. Egyszer Ozanam vitába keveredett az egyik fiatallal. „Hitetek könyvekben jelentkezik, nem tettekben” – támadta a keresztényeket a férfi. Ozanam így védekezett: „Az egyház mindig a szegények oldalán állt.” S aztán számos példával utalt a szerzetesekre és a hallgatótársakra, akik a szegényekkel foglalkoznak. Erre a vitapartner nevetni kezdett: „Mit reméltek így véghezvinni? Csak egy maroknyi kölyök vagytok, és azt hiszitek, hogy egy
olyan város nyomorát, mint Párizs, képesek vagytok legyőzni? Mi ellenben eszméket és rendszereket alkotunk, amelyek megváltoztatják a világ arcát, és egyszer s mindenkorra kiirtják a nyomort. Egy pillanat alatt el fogjuk érni azt, ami nektek évszázadok alatt sem sikerült.”

Ennek hatására Frédéric még inkább cselekedni akart, s 1833-ban megalapította a későbbi Páli Szent Vince Társaságot. 1839-ben válaszút elé került: szerzetesnek menjen, vagy sem. A lelkiatyja ezt a tanácsot adta: „De ő a világban él: és maradjon is ott.” 1841-ben feleségül vette Amélie-t, s hamarosan megszületett lányuk, Marie. 1844-ben a Sorbonne egyetemi tanárává nevezték ki. Publikációiban, előadásaiban mindig megjelent a transzcendensre való kitekintés. A szegények szolgálatáról pedig így nyilatkozott: „Nem az volt a fő célunk, hogy a szegényeken segítsünk. Nem, ez számunkra csak eszköz volt. Az volt a célunk, hogy a katolikus hitet megőrizzük magunkban, és másokban is elültessük, a karitászt eszközül használva.” Ozanam 1853. szeptember 8-án, negyvenévesen halt meg. 1997-ben avatták boldoggá.