Összefoglalás

Hit és egészség

Azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen (Jn 10,10). Az elmúlt hetek írásaiban azt próbáltuk körüljárni, hogy mennyire tágas Jézusnak ez az ígérete – az egész ember belefér, testestül-lelkestül.

Láttuk, hogy az ember nem osztható külön testre és lélekre, a kettő elválaszthatatlan egységet alkot. Így a betegség sem csak a test (anyagi mivoltunk) meghibásodása, nem csupán annyit jelent, hogy elromlik egy alkatrész – egész valómat, életem pszichés-spirituális dimenzióit is érintő esemény. A betegség gyökere lehet lelki életemben is – bűn, harag, szorongás, reménytelenség állhat a háttérben, s ezeket a hit, az Atyával megélt személyes szeretetkapcsolat képes orvosolni. Minél messzebb kerül egy társadalom ettől a spirituális alaptól, annál több lesz tagjai közt a szorongó, a depressziós, majd ezek következményeként a szív- és érrendszeri, illetve daganatos beteg.

Ahogy Jézus gyógyított

Hit és egészség

A középkori mondás szerint Christus medicus et medicamentum est – Jézus az orvos és a gyógyszer. Az evangéliumok számos helyen beszámolnak arról, hogy a Mester gyógyított, messze vidékről is hozzá vitték a betegeket. Talán a hittől távolabb állók számára is leginkább betegségükben, éppen a gyógyító alakjában jelenik meg a képe.

És a „hitetlenek”?

A Egészségügyi Dolgozók Lelkigondozásának Pápai Tanácsa szervezésében tavaly novemberben nemzetközi részvétellel tartottak konferenciát Rómában. Ennek számomra egyik legérdekesebb előadását A. Büssing német professzor tartotta Krónikus betegek spirituális igényei egy szekularizált társadalomban címmel. A rendkívül sok adatot felvonultató előadásban számos meglepő, elgondolkodtató összefüggés és ismeret került elő elvilágiasodó korunkról és a hit, a transzcendens utáni vágyról, amely mégis minduntalan megfogalmazódik az emberekben.

Magas vérnyomás

Hit és egészség

Közhely, hogy a magas vérnyomás népbetegség. Ismert az is, hogy jó néhány más betegség – szívinfarktus, érelmeszesedés, agyvérzés – előszobája. Amellett, hogy nyilvánvalóan számos kiváltó oka van (genetikai, környezeti és életmódbeli hatások, vegetatív idegrendszeri aktivitás), pszichoszomatikus értelemben a tartósan magas vérnyomás a „veszélyben vagyok” érzés kifejeződése. Az űzöttség, a túlterheltség, a folyamatos pörgésre kényszerített élet testi tünete.

A szív szava

Hit és egészség

Egy érdekes és megdöbbentő tanulmányt olvastam, amely az Amerikai Egyesült Államok egyik kórházának intenzív osztályán készült. Kétszázharminckét szívkoszorúér-átültetésen átesett beteg sorsát követték nyomon hat hónapon át. Az egyéb adatokat figyelembe véve (korábbi szívműtét a kórelőzményben, életkor, nem, szociális támogatottság, más betegségek, illetve a szívbetegség súlyossága) háromszoros (!) halálozási arányt tapasztaltak azok körében, akik számára a vallás semmilyen erőt nem tudott nyújtani. Még döbbenetesebb, hogy tizennégyszeres (!) halálozást mutattak ki azoknak a csoportjában, akik nemcsak vallástalanul, de magányosan is éltek, és nem kaptak szeretetet semmiféle közösség tagjaként.

Életmód – a hit segítő ereje

Hit és egészség

Az ószövetségi Szentírás – különösen a mózesi könyvek – aprólékos előírásokban határozzák meg, miként kell a zsidóságnak élnie. Akik Izrael közösségéhez akarnak tartozni, azoknak igen sok táplálkozási, tisztasági, életmódbeli szabályt kell betartaniuk. Korábban szívesen tekintették ezeket csupán praktikus higiénés előírásoknak, pedig sokkal többet adtak ennél – állandóan Jahve közelében tartották a hívőket. Az egész napot átszövő szabályrendszer újra meg újra eszükbe juttatta, hogy Jahve népéhez tartoznak.

Ugyanakkor kétségtelen, hogy a szabályok valóban szolgálják a testi egészséget is. Ezt tapasztaljuk akkor is, amikor a keresztény élet normáit, életmódbeli tanácsait nézzük.

Stressz – a hit segítő ereje

Hit és egészség

Az előző részben láthattuk, hogy az elhúzódó, krónikus stressz kimeríti a szervezet energiatartalékait, és betegségek oka lehet. Most azt vesszük szemügyre, hogyan segít a hit a stressz elleni küzdelemben.

Először is azt mondhatjuk, hogy a vallásos élet olyan kereteket ad életünknek, melyek között eleve kevesebb stressz ér bennünket.

Stressz – megmentőnk vagy gyilkosunk

Hit és egészség

Bizonyára mindenki ismeri azt a helyzetet, amikor békésen megyünk az utcán, s az egyik kertben egy hatalmas kutya hörögve nekiront a kerítésnek, és vadul ugatva kísér bennünket. Első ijedtségünkben ilyenkor sokszor nagyot ugrunk, az összes izmunk megfeszül, érezzük, hogy a szívünk szaporábban dobog, gyorsabban vesszük a levegőt, esetleg kiizzadunk. Az egész szervezetünk átáll „menekülj, vagy védd magad” üzemmódba. A háttérben még számos apró változás segíti erőink koncentrálását: megnő a vérnyomás, a zsigeri szervek kárára fokozódik az agy és az izomrendszer keringése, olyan hormonok kerülnek a véráramba, amelyek hatására emelkedik a vércukorszint, csökken a fájdalomérzés, a pupillánk pedig összeszűkül, ami élesebb látást tesz lehetővé… A sor még hosszan folytatható.