Vészhelyzetet szimuláltak

Szimulált árvízi katasztrófahelyzetben adtak számot az elmúlt hónapokban megszerzett tudásukról a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Johannita Segítő Szolgálat önkéntesei július 8-án és 9-én, akik a közös képzés végén gyakorlati záróvizsgát tettek a Nógrád megyei Terényben.

Életüket ajánlották föl

Varga László megyéspüspökkel hét testvér oblációját, életfelajánlását ünnepelték Bakonybélben július 11-én, Szent Benedek, Európa védőszentje napján. Az ország különböző részeiből érkező oblátusok megtöltötték a Szent Mauríciusz-monostor templomát.

„Legyél szerethető!”

Július 12-étől 16-áig ismét Egerszalókra várták a fiatalokat. Pénteken volt Kerényi ­Lajos, az alapító vasmiséje, szombaton és vasárnap pedig két püspök: Ternyák Csaba és Palánki Ferenc látogatott el a találkozóra. A megnyitón jártunk.

Az időskorúak értéke a világban

Bernardito Auza érsek, apostoli nuncius, a Szentszék állandó ENSZ-megfigyelője a világ népességének elöregedéséről New Yorkban rendezett munkaülésen kifejtette: az idősek értéket jelentenek a társadalom számára, ezért elő kell mozdítani az irántuk tanúsított tiszteletet.

Igazságtétel Pócspetriben

Újratemették az 1948-as év legnagyobb politikai perében halálra ítélt Királyfalvi Miklóst a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községben július 8-án. A megemlékezés jegyében a pócspetri születésű Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke mutatott be ünnepi szentmisét a falu templomában.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.