Emlékezzünk, hogy megbocsássunk

Magyarország kormánya az 1948-as pócspetri események jelentőségére való tekintettel történelmi emlékhellyé nyilvánította a település polgármesteri hivatalának épületét. Szeptember 17-én ebből az alkalomból megemlékezést tartottak a községben. A hálaadó szentmisét az innen elszármazott Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke mutatta be.

Akinek szabadságunkat köszönhetjük

Huszonnyolc évvel II. János Pál pápa máriapócsi látogatása után, szeptember 17-én felavatták és megáldották a róla elnevezett teret nemzeti kegyhelyünkön, Máriapócson. A tér nemrégiben megújult: helyet kapott itt egy kilátó, középpontjában pedig egy Krisztus-szobor áll.

Elhalt a búzaszem

Két helyszínen, a szülőfalujában és a szolgálati helyén emlékeztek meg szeptember 22-én Steurer József vértanú lelkipásztorról. Mosoni plébánosi kinevezésének 80. és vértanúhalálának 65. évfordulóján a burgenlandi Féltorony (Halbturn) községben Veres András püspök emléktáblát helyezett el Steurer József szülőházának falán, majd a Nepomuki Szent János-templomban hálaadó szentmisét mutattak be.

Megköszönték a Szentatya csíksomlyói látogatását

A Gyulafehérvári Főegyházmegye csíksomlyói pápalátogatást szervező bizottságának egy tizenegy fős csoportja Tamás József segédpüspök vezetésével a Vatikánba látogatott, ahol a szeptember 18-ai szerdai általános kihallgatás végén találkozhatott Ferenc pápával. A küldöttség célja az volt, hogy kifejezze háláját és köszönetét Szent Péter utódának a csíksomlyói látogatásért.

Családok Angyala díjat kapott Böjte Csaba és Pál Feri

Családok Angyala (Angelus Familiarum) díjat kapott mások mellett Böjte Csaba erdélyi ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke és Pál Ferenc esztergom-budapesti főegyházmegyés pap, mentálhigiénés szakember, szeptember 18-án, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomtól.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.