Nagy idők tanúja

A palota százhuszonöt éves jubileumát a Keresztény Múzeum időszaki kiállítással ünnepli, ennek megnyitóján faggattuk az intézmény igazgatóját, Cséfalvay Pál protonotárius kanonok, vízivárosi plébánost.

„Kemény ember volt…”

A XIX. századi Ratzinger – „Régen szokásommá vált, hogy a népszerűségre vagy a pillanatnyi sikerre való tekintet nélkül mindig azt mondjam, amit igaznak és helyesnek tartok” – így jellemezte magát Georg Ratzinger 1893-ban a Das bayerische Vaterland (A bajor haza) című hazafiasultramontán (hegyeken túli, vagyis Rómához hű) folyóiratban.

„Tegyünk, hassunk és alkossunk…”

Százhuszonöt éves az esztergomi prímási palota – „Év évre múlik, és minden pillanat erre a kötelességre figyelmeztet” – fogalmazott Simor János bíboros, aki százhuszonöt éve szentelte fel egyik jeles esztergomi alkotását, a hercegprímási palotát.

Milleniumi gondolatok

Nagyszabású ünnepségekkel kíván emlékezni az erdélyi főegyházmegye ezer évvel ezelőtti alapítására. Igaz, a millenniumi év csak szeptemberben kezdődik majd, de az előkészületek máris folynak, a logóterv elkészítésére pályázatot hirdettek műépítészeknek, melyre március végéig várják a pályamunkákat.

Ezer év emlékei

A pécsi egyházmegye gyűjteménye – Ahogyan a pécsi ókeresztény sírkamrák kereszténységünk első századainak, fölöttük a bazilika kincstára az egyházmegye ezer évének emlékeit őrzi.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.