„Alkossunk embert, aki alkot”

Mária Mónika nővér, a magyar rendtartomány főnöknője beszédében kiemelte, az évforduló jó alkalom arra, hogy a diákok átéljék, tudatosítsák: egy hogy nagy család részeseiként tartoznak valahova. Az iskolanővérek jóvoltából, jelenleg négy intézmény működik Magyarországon, közel háromezer diákkal. A rend további 35 országban több tízezer diák oktatásával-nevelésével foglalkozik. A tartományfőnöknő bátorította a tanulókat a rendalapító Terézia anya álmának megvalósítására: igyekezzenek szebbé, gazdagabbá tenni az országot, amelyben élnek, hogy mindenkinek kedve legyen építeni egyházát és hazáját. Ezáltal válnak Isten álmának is részesévé: „alkossunk embert, aki alkot”. Az ünneplés lehetőség arra is, hogy igent mondjanak erre az álomra, élethivatásukra, kifejezzék hálájukat Istennek, köszönetet mondjanak Terézia anyának és azoknak, akik előttük jártak. Marincsák László görög katolikus parókus megáldotta az összetartozást jelképező nagy cipóvá formázott kenyereket, majd azokat a nővérek szétosztották a diákok között.

A kétnapos eseménysorozaton a testvérrendházból érkezett nővértársakkal együtt ünnepeltek az intézet nővérei, nevelői és tanulói. Kézműves foglalkozások, táncház számos programja várta a diákokat, a kollégista lányok találkozhattak nagycsaládos házaspárokkal, de lehetőségük volt érdekes kérdéseket feltenni a nővéreknek is, akik élményeikkel, beszámolóikkal színesítették a találkozót. A szülők is részesedtek az ünnep örömében, számukra Géczy M. Erzsébet nővér tartott előadást a Svetits történetéről Mellau Márton egykori igazgató emlékirata alapján. Szombaton hálaadó szentmisén vettek részt a Szent Kereszt kápolnában, majd vetélkedővel és zenés programmal zárták az ünnepségsorozatot.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .