„Tegyünk, hassunk és alkossunk…”

Az esztergomi érsekek a középkorban a várhegyen laktak, a valóságos palotanegyed a török időkben pusztult el. Az 1820-ban székhelyükre visszatérő hercegprímások átmenetileg a vízivárosi volt jezsuita rendházban dolgoztak, a köznyelv ezt „kispalotának” hívta. A grandiózus XIX. századi tervek szerint az új palota a prímási bazilikához kapcsolódott volna, ennek megépítésére azonban végül nem került sor.

A takarékosságáról (is) híres Simor János leintette udvari építészét, Lippert Józsefet: „Minden fillért kellő helyen és időben felhasználva, szükségben áldozni kell ugyan, de pazarolni soha nem szabad.” A jó gazda mértéktartásának köszönhető, hogy a régi, barokk épület egyes elemei megmaradhattak, és az új palota egy része a kolostor alapjaira épült. 1881. március 14-én végezték az első kapavágást a Szentháromság nevében. A munkálatokat Lippert felügyelete mellett Feigler Ignác pozsonyi építőmester vezette. Mindjárt a kezdet kezdetén az alapok kibővítése nem várt akadályba ütközött: már kis mélységben meleg forrásokra bukkantak, a vizenyős talajt ezért meg kellett szilárdítani. Ehhez és a Duna felőli kőkerítések alapzatához hatalmas tölgyfa oszlopokat használtak fel.

A munka ezután gyorsan haladt, az érsek folyamatosan négyszáz munkást foglalkoztatott. Az esztergomiak csodájára jártak a földből hihetetlen gyorsasággal kiemelkedő palotának. 1881 októberében már a tető felhúzása volt soron. Ekkor történt az építkezés egyetlen balesete: a tetőzetről egy elővigyázatlan inas lezuhant a mélybe, de olyan ügyesen esett, hogy csodák csodájára még nyolc napon túl gyógyuló sérülést sem szenvedett, négynapi fekvés után csakhamar ismét munkába állt. Az épület római ízlést tükröző neoreneszánsz stílusa szerényen érvényesül a visszafogott külső díszítésen, melynek fő motívuma az építtető hercegprímás, Simor János címere a Szeplőtelen Szűzzel és a hozzá tartozó fohásszal: „Oltalmad alá (futunk)…” A látogatóra inkább a kastély belseje gyakorol maradandó hatást. Az emeletekre kecses, hetvenhét fokból álló carrarai márványlépcső vezet. A falakon hatalmas hercegprímási portrék, és Simor János színpompás mozaikcímere. A termek és szobák száma meghaladja a százat. Közülük kiemelkedik az I. emelet díszteremsora, mindenekelőtt a velencei tükrökkel, hatalmas csillárokkal és márványkandallóval díszített tükörterem. Ennek falát tizenháromféle márványszínezéssel burkolták, a teherbírásukra jellemző, hogy a tükrök súlya összesen 620 kilogramm. A stukkókat egy olasz származású művész, Detoma Antal készítette el. Őt bízták meg a prímási bazilika és a budapesti Szent István-bazilika stukkó- és márványdíszítésével is.

Az első szinten kapott helyet a könyvtár, a levéltár és a díszes magánkápolna, a Duna felőli oldalon pedig az „udvari papok” lakrésze. Az eredeti prímási lakosztály mindössze három szobából, két előszobából és egy kis kápolnából állt a II. emeleten, a vízivárosi templom felőli részen. A vendégszobákat is a felső szinten alakították ki. A palota egyéb helyiségeit az irodák és a Keresztény Múzeum törzsanyagát jelentő „régiséggyűjtemény” foglalta el. A palota korszerűségét jelzi, hogy a vízvezetékek mellett víz- és légfűtéssel, telefon- és távíróhálózattal is felszerelték. 1882-ben rendezték a kertet. A kihordott törmelék a török időkben lezajlott feltöltés maradványa volt, helyére a Kis-Duna iszapos partjáról hoztak jó minőségű földet. Ízléses elrendezésben ciprusokat, rózsafákat ültettek, a pázsitokból sétányokat alakítottak, a kőfalat repkénnyel futtatták be, és a kertet végül szép szökőkúttal díszítették. A kert mára valóságos ősparkká terebélyesedett.

Az új kastély zárókőletételére és a magánkápolna felszentelésére 1883. január 21-én, hetvened vasárnap (Septuaginta), fényes szertartások keretében került sor. A zárókövet a díszlépcsőház földszinti falában helyezték el, a benne rejlő okmány szövegét maga a hercegprímás fogalmazta. Az építkezés tehát huszonkét hónap alatt befejeződött. Ez idő alatt készültek el a vízivárosi templom ma is látható karcsú toronysisakjai, hogy a két szomszédos épület jobban illeszkedjen egymáshoz. A költségek 640 ezer aranyforintra rúgtak, melyet a bíboros teljes egészében a magánvagyonából biztosított. 1891 januárjában Simor János szokásos sétáját végezte a szépen kialakított kertben. A süvítő szél ellen szokása szerint csak a kopottas, káplánkorából maradt kabátjával védekezett. Kísérője és kedvelt kanonokja, Csernoch János figyelmeztette is, hogy talán jobb lenne visszatérni a meleg szobákba, de hiába, az egyórás séta nem maradhatott el. Estére a prímás tüdőgyulladásba esett, néhány nappal később, január 23-án pedig meghalt. Művészi érzékkel megáldott személyiségének emlékét és gazdag életművét méltán hirdeti az érseki város Duna felőli csodás látképe, a magyar prímások monumentális székesegyháza és díszes palotája.

Ha ez a térdeplő mesélni tudna…

A prímási házi kápolna térdeplője ma a díszlépcsőházban található. Ez a térdeplő Mindszenty József bíboros 1948. december 26-i elhurcolása után több mint egy évtizeden át ugyanazon a helyen állt, senki nem mozdította el. Még a bíboros rózsafüzérének bőrtokját is megőrizték rajta ugyanott, ahová ő helyezte azon az utolsó, karácsonyi estén, amikor a letartóztatása előtti pillanatokig e térdeplőn imádkozta a szentolvasót. A díszes zsámoly — az új helyén éppúgy, mint egykor a kápolnában — a hitvalló főpap, Isten Szolgája Mindszenty József fehérvértanúságának emlékét hirdeti, miként a prímási palota díszlépcsőházának legfiatalabb dísze, az 1996-ban felavatott Mindszenty-mellszobor, Sámbókréti Pálné alkotása is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..