Ezeréves egyházmegye
Gyulafehérvár: nemzeti pantheon – A magyar keresztény közösség az idei évben a Szent István királyunk által 1009-ben alapított Erdélyi egyházmegye (mai elnevezéssel gyulafehérvári érsekség) milleniumát ünnepli.
Gyulafehérvár: nemzeti pantheon – A magyar keresztény közösség az idei évben a Szent István királyunk által 1009-ben alapított Erdélyi egyházmegye (mai elnevezéssel gyulafehérvári érsekség) milleniumát ünnepli.
Interjú Jakubinyi György gyulafehérvári érsekkel – Tizenöt évvel ezelőtt foglalhatta el az érseki széket. Hogyan emlékszik vissza erre az időre?
Engesztelő zarándoklat családjainkért – A franciaországból indult Equipes-Notre Dame (END), magyarul Együtt Nagyasszonyunk Dicsőségére mozgalom engesztelő zarándoklatot szervez a családokért az isteni irgalmasság éjszakájára.
Hároméves az Isteni Irgalmasság-templom – A zalakarosi templom az első, amely Magyarországon az Isteni Irgalmasság titulust viseli. Három esztendővel ezelőtt, 2006. április 23-án, az irgalmasság vasárnapján szentelte fel Balás Béla kaposvári püspök.
Vallási vezetők a G20-hoz – Az április 2-án Londonban kezdődött nemzetközi tanácskozás előtt kiadott levelükben a brit vallási vezetők arra kérik a politikusokat, hogy az erkölcsi kérdéseket tekintsék a jelenlegi pénzügyi válság gyökereinek.
Szent Anzelm püspök és egyháztanító Anzelm (Április 21.) – 1033-ban a felső-itáliai Aosta városában született. Édesanyját korán elvesztette, majd fiatal éveiben Franciaországban vándorolt. Ekkor ismerte meg Lanfranc szerzetest, Bec kolostorának priorját, a későbbi canterburyi érseket.
A történelem legnagyobb békeműve – Reinhard Marx müncheni érsek, aki 2006 óta német képviselő a COMECE-ben, az Európai Unió püspöki konferenciáinak bizottságában, és most a bizottság alelnökévé választották, április 1-jei nyilatkozatában az Európai Uniót a történelem legnagyobb békeművének nevezte.
Folyamatban II. János Pál boldoggá avatása – Angelo Amato érsek, a Szenttéavatási Kongregáció proprefektusa nyilatkozott II. János Pál pápa boldoggáavatási ügyének állásáról.