Egy élet a beteg gyermekek között

Raj Rozália Engrácia irgalmas nővér – „Gyerekkoromban Léván éltem, az ottani kórházban találkoztam először a Szent Keresztről nevezett irgalmas nővérekkel. Feltűnt nekem, milyen nagy szeretettel látták el a betegeket. Fiatalkoromban nagyon szerettem énekelni, táncolni. Egy szüreti bálon, emlékszem, sokat énekeltem, egyik fiú jobban táncoltatott, mint a másik. Miután hajnalban hazamentünk, nem tudtam elaludni, az járt az eszemben, mire volt ez nekem jó? Akkor rájöttem, mennyivel szebb volt az a nővér, aki kiszolgálta a betegeket a kórházban…”

„Szép élményekben volt részem…”

Hátrányos helyzetű gyerekek tábora Sárpentelén – Tizenegy hátrányos helyzetű érsekvadkerti cigány kisdiák táborozhatott Sárpentelén a székesfehérvári cserkészszövetség táborában augusztusban – a Ceferino Alapítvány szervezésében, a magyar katolikus egyház és személy szerint Székely János püspök, továbbá az érsekvadkerti cigány kisebbségi önkormányzat támogatásával.

Róma – Vatikán – Itália

XVI. Benedek Viterbóban és Bagnoregióban -A Szentatya szeptember 6-ai közép-olaszországi látogatásának középpontjában a Viterbóban bemutatott szentmise és a Bagnoregióban, Bonaventura szülővárosában végzett imádság állt. Vasárnap reggel XVI. Benedek felkereste a viterbói konklávétermet, a középkori pápaválasztások nevezetes helyszínét. Az olasz kormány képviseletében Gianni Letta államtitkár köszöntötte a helikopterrel a helyszínre érkező pápát.

A jezsuiták elkötelezettsége Ázsiában és Afrikában

A Jézus Társasága legfőbb elöljárója júliusban tett ázsiai és afrikai útjáról számolt be a jezsuiták római sajtóközpontjának. P. Adolfo Nicolás, aki jelenleg éppen hazánkban tartózkodik, először a Fülöp-szigetekre látogatott el, a rendnek az ázsiai országba való visszatérése 150. évfordulója alkalmából. Ezután Indonéziát kereste fel, ahol a jezsuiták szintén másfél évszázados múltra tekintenek vissza.

Assisi-imatalálkozó Krakkóban

A II. világháború hetven évvel ezelőtti kezdetéről való megemlékezés mindnyájunkat arra figyelmeztet, hogy „ilyen barbárság” soha ne ismétlődjék meg. Számos áldozat még mindig testén és lelkében hordja a sebeket – mondta a pápa szeptember 6-án videoüzenetében, amelyet az assisi-béketalálkozóhoz intézett Krakkóban. A vallások a megbocsátás, a kiengesztelődés hirdetésével járulnak hozzá az erőszak, a rasszizmus, a totalitarizmus és a szélsőséges irányzatok elleni küzdelemhez – hangsúlyozta a pápa.

Jezsuiták bélyegen

A Jézus Társasága (jezsuiták) magyar közössége száz esztendeje vált önálló tartománnyá. Számos eseménnyel, lelki és kulturális programmal emlékeznek az évfordulóra.

Zirc ciszterci bazilikája

A zirci ciszterci apátság Pannonhalma mellett az elmúlt évben lett tagja a Klösterreich Kulturális Egyesületnek. Miután a hazai ciszterciek a rendszerváltáskor visszakapták a templomot, mindent megtettek, hogy megkezdhessék a teljes felújítást. 1995-ben indulhattak a munkálatok. Erre nagy szükség volt, hiszen az utolsó felújításra 1891-ben került sor, amikor is kijavították a Wagmaiszter József által festett eredeti freskókat. Az idő azonban nem kímélte a falakat, a fehér szobrok megszürkültek. Amikor a veszprémi püspök ciszterci szerzetest nevezett ki a templom plébánosának, mindig történtek munkálatok.

Bencés szakképző iskolák

Szegeden, Miskolcon és Budapesten is szakképző iskolát indít ettől a tanévtől az eddig főként gimnáziumi oktatással foglalkozó bencés rend. Hardi Titusz, a Bencés Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium főigazgatója úgy fogalmazott, igyekeznek egy használható szakma szeretetét és tudását is átadni a diákoknak, de ugyanilyen fontosnak tartják a keresztény erkölcsi hátteret, amelyet minden képzési formában érvényesíteni szeretnének.