Jezsuiták bélyegen

Ezek sorában Jezsuiták a filatéliában címmel nyílt kiállítás szeptember 5-én Budapesten, a Párbeszéd Házában. A világ minden tájáról, számos országból mutatnak be bélyegeket, illetve bélyegblokkokat, amelyek a rend történetéhez és jezsuita személyiségekhez kapcsolódnak. Chilétől Észak-Amerikán és Európán át Ázsia számos állama adott ki jezsuita tematikájú bélyegeket. Láthatjuk a vatikáni csillagvizsgálót, az ugyancsak jezsuita alapítású Vatikáni Rádió képét, a rend címereit. Számos bélyeg örökíti meg Loyolai Szent Ignác, Xavéri Szent Ferenc alakját. A magyar bélyegek sorában látjuk a Mátyás-templom ábrázolását (amely 1686 után a jezsuitákhoz tartozott), Esztergomban a prímási palotát (amelynek helyén állt a török uralom után a jezsuiták háza), a Pannonhalmát ábrázoló bélyeg pedig – a kísérőszöveg tanúsága szerint – azért került a gyűjteménybe, mert 1950 után – mások mellett – harminc jezsuita szerzetest is ide internált a kommunista hatalom. De feltűnik a pécsi Kászim pasa dzsámi, amelyet a hódoltság után ugyancsak a jezsuiták vettek át. S a szétszóratásig tartó idők magyarországi jezsuita jelenlétét idézi még a Kalocsát ábrázoló bélyeg. Külön csoportot alkotnak az Osztrák-Magyar Monarchia jezsuita vonatkozású bélyegei, illetve a trianoni utódállamok bélyegein is számos magyar rendi vonatkozást találunk. A kiállítás szeptember 27-ig tekinthető meg.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .