Assisi-imatalálkozó Krakkóban

XVI. Benedek pápa a II. világháborút „a történelem egyik legszörnyűbb konfliktusának” nevezte, mely több mint ötvenmillió ember halálát okozta. Különösen is kiemelte a Szentatya „a szeretett lengyel nép mérhetetlen szenvedését”, a holokauszt tragédiáját és számtalan ártatlan ember meggyilkolását. A világháborúról való megemlékezés a jelenlegi konfliktusok békés úton való rendezésének kötelezettségére figyelmeztet. Óvott a pápa Istennek a társadalomból való kiűzésétől, mert ez az oka az ember megvetésének. A béke-imatalálkozó szeptember 6-án kezdődött a krakkói székesegyházban, a Stanislaw Dziwisz bíboros érsek vezetésével bemutatott szentmisével. A találkozó mottója II. János Pál pápa híres felhívása volt: „Ne féljetek! Tárjátok ki a kapukat Krisztus előtt!” A világháború kitörésének hetvenedik évfordulóján kívül a vasfüggöny megszűnésének 20. évfordulójáról is megemlékeztek. Az imádságon kívül a vallások képviselői húsz különböző körben beszélték meg a jelenkori békeszerzés feladatait. Az első béketalálkozót és imádságot a keresztény egyházak és a világvallások vezetőinek részvételével II. János Pál pápa kezdeményezte 1986-ban Assisiben. A Szent Egyed közösség azóta minden évben rendez hasonlókat „Assisi szellemében”, ami azt bizonyítja, hogy lehetséges a párbeszéd, a béke a különböző vallású és kultúrájú emberek között. A béketalálkozót tavaly novemberben Cipruson rendezték meg, idén pedig tudatosan választották Lengyelországot és Krakkót helyszínül, emlékezve a II. világháború kitörésére, és középpontba állítva azt a várost, amelyhez II. János Pál pápa kulturális, emberi és lelki fejlődése köthető. Andrea Riccardi professzor, a Szent Egyed közösség alapítója úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy Assisi szelleme Krakkóban született. A későbbi pápa itt élte át a világháború borzalmait, és egy zsidó barátjával folytatott beszélgetései révén ismerte fel a vallásközi párbeszéd fontosságát. A találkozó végén Krakkó történelmi piacterén közös békefelhívást írtak alá.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .