Egyházunk
Munkánk váljon imává
A Szentszék a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) felterjesztése alapján Németh Norbertet, a Szombathelyi Egyházmegye pasztorális helynökét nevezte ki a római Pápai Magyar Intézet (PMI) rektorává. Ebből az alkalomból kérdeztük.
Jézus az Atyánál ma is imádkozik értünk
A Szentatya január 9-én folytatta a Miatyánkról elkezdett katekézissorozatát. A kitartó ima fontosságát hangsúlyozta, mert az mindig megváltoztatja a valóságot, az emberi szívet; legyőzi a magányt és a kétségbeesést. Atyánk minden imánkat hallja, és hinnünk kell, hogy minden utunk végén ő vár ránk.
A magyar jövő letéteményesei
Minden évben együtt összegzik éves munkájukat és tapasztalataikat az egyházmegyék családokért felelős papjai és házaspárjai. Ezúttal Veszprémben, az Érseki Hittudományi Főiskolán gyűltek össze kétnapos országos találkozójukra január 11-én és 12-én.
Megtalálni az élet teljességét és értelmét
Az Árpád-házi Szent Margitról nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációjának jubileumi éve ünnepi szentmisével ért véget Budakeszin, a Havas Boldogasszony-templomban január 18-án. Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök mutatta be a szentmisét és vezette a Szent Margit-litániát.
A Szentlélek jelenlétében
Ferenc pápa kérésére Raniero Cantalamessa kapucinus szerzetes, a Pápai Ház szónoka tartott elmélkedést az Amerikai Egyesült Államok püspökeinek, akik január 2. és 8. között a Chicagóhoz közeli mundeleini szemináriumban vettek részt lelkigyakorlaton.