Önmegtagadás a nagyobb jóért
Fotó: Merényi Zita

 

Gyönyörű havas reggelre ébredt Budapest január 20-án. Fehérbe öltözött táj fogadta a Margit-szigeten az Árpád-házi Szent Margit égi születésnapját ünnepelő szentmisére igyekvő zarándokokat. A Duna közepén fekvő, Pesttől és Budától egyaránt távol eső sziget már a középkorban is csendjével, nyugalmával ragadhatta meg az embert. „A magánosság gyógyhelyeként vonzotta az arra vágyakozókat, a gondok embere itt jobban megtalálta nyugságát, és több időt áldozhatott áhítatának” – írta Rexa Dezső helytörténész 1940-ben. A történelem során ezért települt ide számos szerzetesközösség, a domonkosok, a premontreiek, a ciszterciek, a minoriták. Mára a főváros életének szerves részévé vált a sziget: a turizmus, a sport, a kultúra és a szabadidő népszerű tere lett. Mégis, amint belép ide az ember, megszólítja a nyugalom, és ahogy a hatalmas platánok alatt sétál, körbefogja a csend. Ezen a téli napon különösen.
Idén negyven éve, hogy Lékai László bíboros szentmisét mutatott be hazánkért a domonkos kolostor romjainál, ahol a szent királylány élt. Azóta hagyománnyá vált a Margit-szigeti liturgia, amelyet a mindenkori esztergomi érsek mutat be minden januárban.
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye és a budapest-újlaki Sarlós Boldogasszony Plébánia meghívására idén is számos zarándok gyűlt össze Szent Margit ünnepére a romoknál felállított szabadtéri oltár körül. Nagy létszámban érkeztek a szertartásra a Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola és a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium oktatói, diákjai és szüleik, valamint a lovagrendek képviselői és a domonkos nővérek.
Homíliájában Erdő Péter bíboros Szent Margit életét és lelkiségét állította középpontba. Időszerű-e most, 2019-ben Szent Margit példája? – tette fel a kérdést a főpásztor. A királylány magáévá tette a jézusi tanítást: ápolta a leprásokat és a többi beteget, akár mások helyett is elvégezte a nehéz fizikai munkát. Szüntelenül imádkozott. Szóval és tettel, imával és engeszteléssel fáradozott azért is, hogy az országban a háború és gyűlölködés után helyreálljon a béke, és megvalósuljon a kiengesztelődés. A szent életéről szóló beszámolókban és legendás visszaemlékezésekben kiemelkedő szerepet kap az önsanyargatás, a mások bűnéért való engesztelés. Margit mégsem az önkínzás bajnoka volt. Az önmegtagadást, a fizikai vagy a lelki szenvedést azért vállalta, hogy készségesebbé váljon a nagyobb jó megtételére – fogalmazott Erdő Péter. – Nekünk is ezt kell keresnünk – figyelmeztetett, és konkrét példákkal segítette a hívő hallgatóságot. – A nagyobb jót tesszük, amikor a semmittevés helyett teljesítjük a kötelességünket. Amikor a szórakozás egy-egy alkalmáról lemondva odafigyelünk másokra, meglátogatjuk az időseket és a betegeket, elbeszélgetünk velük, s ha kell, bevásárlással, házimunkával vagy bármi egyébbel is segítséget nyújtunk nekik. S a nagyobb jót szolgáljuk akkor is, amikor a lelki vagy az anyagi szegénység enyhítése érdekében adakozunk.
Példaként a főpásztor egy történetet is mesélt, amit külföldi karitászmunkatárstól hallott. Egy gazdag arab vállalkozó meghallgatta, milyen nyomorúságon akar segíteni a karitász, majd azt kérdezte a szervezet munkatársától: „Mennyit adjak?” Az illető azt válaszolta: „Annyit, hogy fájjon.” Aznap este egy egymillió dollárról szóló csekket kapott a karitász a vállalkozótól. Mi nem vagyunk milliomosok, de az időnk, az energiánk, a pénzünk dolgában mi is eljuthatunk arra a pontra, amikor a másokért hozott áldozat már fáj egy kicsit, önmegtagadást kíván. Ilyenkor is igent kell mondanunk, mert ez a krisztusi út. Így tudjuk viszontszeretni Istent, akitől ajándékba kaptuk az életünket.
A főpásztor gondolatait követve megértjük: a homília elején föltett kérdés – időszerű-e Margit példája, a Krisztus iránti szeretetből egészen Istennek és az embertársaknak szentelt élet? – önmagában hordja a választ. Januárban, hol barátságosabb, hol zordabb időben, minden évben itt vagyunk a szigeten, és egyre árnyaltabb kép rajzolódik ki bennünk a szentről, aki mindössze 28 évet ért meg, de már halálának első évfordulóján megmagyarázhatatlan gyógyulás történt a sírjánál, amit több hasonló csoda követett.
A gyerekekre kezdetben ezek a rendkívüli események hatnak leginkább. A Pannonia Sacra negyedikes diákjai, Vera, Bulcsú, Lehel, Pityu és Domi, akik Mandl Katalin tanítónő vezetésével már többedszer vesznek részt a Margit-szigeti misén, sokat tudnak a szentről. Lelkesen mesélnek a fényes házasságot visszautasító királylányról, a betegeket ápoló, társait kiszolgáló nővérről, aki vezeklőövet is viselt. S az évek múlásával egyre inkább megértik: Margit az Isten és ember iránti szeretet hőse volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..