Egyházunk

Az evangelizáció öröme

Ferenc pápa Szent Pál két gondolata révén kapcsolja össze az evangélium örömét az evangelizálással: „Mert Krisztus szeretete ösztönöz minket” (2Kor 5,14). Az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítás által idézett olasz szövegfordításban a ci possiede kifejezés szerepel, ami annyit tesz: birtokol bennünket. Ez megfelel a görög szünekhó ige jelentési síkjának: Krisztus szeretete „markában tart”, s ezért egyenesen kényszerít az evangélium hirdetésére. „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot” (1Kor 9,16).

Iránytű – hivatástisztázó műhelysorozat tavasztól

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe (február 2.) hagyományosan a megszentelt élet napja. Ebből az alkalomból ifjúsági imavirrasztás lesz az Örökimádás templomban február elsején, szombaton, 18 órától. Már lehet kapcsolódni az Iránytű hivatástisztázó műhelysorozat tavaszi félévéhez is. A műhelysorozat az élethivatás felfedezéséhez, életdöntések meghozásához nyújt segítséget fiataloknak. A programot a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán jelenleg három szerzetesnő (Domonkos-rend, Nyolc Boldogság közösség, Szociális Testvérek Társasága), valamint két férfi szerzetes (ferences és jezsuita rend) vezeti, de egyes alkalmakra vendégek is érkeznek (egyházmegyés papok, más szerzetesek, családosok).

Ferenc pápa és Skorka rabbi

Közösen munkálkodni, tisztelve Istent és az embert – ez a közös üzenete annak a magánkihallgatásnak, amelyre január 16-án került sor Ferenc pápa és Abraham Skorka, a Buenos Aires-i Latin-Amerikai Rabbiképző Szeminárium rektora között. A rabbi és a pápa között szoros együttműködés alakult ki még abban az időben, amikor Ferenc pápa Buenos Aires érseke volt. Skorka rabbi egy vele készült interjúban elmondta: „Azért jöttünk, hogy kifejezzük a pápának szeretetünket, támogatásunkat, és hogy újraszőjük baráti kapcsolatainkat, nem személyes, hanem közösségi szinten; s hogy megvitassuk, miként tudnánk közösen keresni a választ azokra a különféle problémákra, amelyek napjaink embereit sújtják. Sok mindenről beszéltünk: az erőszakról, a nőkkel, a férfiakkal való rossz bánásmódról, a családon belüli erőszakról, arról, hogyan lehetne megtalálni az emberek egységének útját, módját, hogy leküzdjük azokat a korlátokat, amelyek elválasztanak, és amelyekre az erőszakhoz vezető gyűlölet épülhet. Véleményt cseréltünk, elemeztük mindezeket a kérdéseket, és kölcsönösen kifejeztük egymás iránti tiszteletünket, szeretetünket. (VR)

Az idén kilencszáz éves fennállásáról megemlékező klosterneuburgi apátság január 14-én pódiumbeszélgetést rendezett a következő témában: a szerzetesrendek jelentősége a XXI. századi Európában. „A szerzetesházak, kolostorok a keresztény hit jelei” – mondta Erwin Pröll alsó-ausztriai tartományvezető. A szerzetesrendek számára ezért nagy kihívás, hogy segítsenek Európa keresztény alapjaira építeni a kontinens jövőjét.

Főpapok a kijevi erőszakról

Isten nevében meg kell állítani a vérontást! – Szvjatoszlav Sevcsuk kijev–halicsi nagyérsek ezzel a felhívással fordult a világhoz, miután az ukrán fővárosban összeütközésre került sor a rendőrség és a kormányellenes tüntetők között. Az erőszak sohasem jelentett utat egy szabad és független állam építéséhez – állapította meg az ukrajnai görögkatolikus egyházi vezető, aki ezekben a drámai órákban tette közzé üzenetét. Elsősorban az ukrán hatóságokhoz fordult felhívásával, s azt kérte, hogy hallgassák meg a lakosságot, és kerüljék el az erőszakot és az elnyomást. A püspökökhöz és a papokhoz szólva hangsúlyozta, hogy őrködjenek a hívek felett a béke evangéliumát hirdetve.

Somorjai Ádám bencés pápai kitüntetése

Ferenc pápa megbízásából Dominique Mamberti érsek, a Szentszék államközi kapcsolatainak titkára december 16-án adta át Somorjai Ádám bencésnek, a Vatikáni Államtitkárság munkatársának a Pro Ecclesia et Pon­ti­fice (Az egyházért és a pápáért) kitüntetést. Az elismerést 1888-ban XIII. Leó pápa alapította, és a mai gyakorlat szerint azok kapják, akik a pápa szolgálatában szereztek érdemeket. Somorjai Ádám pannonhalmi bencés tizennyolcadik szolgálati évét kezdte meg a Vatikáni Államtitkárságon.

Látogatás a kismarosi ciszterci nővéreknél

Ködös a hajnal, esik az eső, mindent bevon a januári szürkeség. A főváros már felébredt. Nyüzsög, kapkod, rohan: átlagos budapesti reggel. Jólesik most mindennek búcsút inteni, felszállni a vonatra, és átlépni egy másik valóságba. Hiszen Kismaros másik valóság. Nemcsak azért, mert a Börzsöny lábánál fekszik, és az ország egyik legszebb vidékén épült, hanem azért is, mert e tájon összeér az ég és a föld. A község fölé magasodó hegyen áll a ciszterci nővérek temploma és monostora. Őrzi a tájat, vigyázza a település lakóit, és az érkező vándort szüntelenül arra készteti: fölfelé nézzen.

Megérkezés

Munkatársammal most ilyen vándorok vagyunk. A nővérek már várnak bennünket. Autót küldenek elénk a vasúthoz. Horváth Olga apátnő, vagyis Olgi nővér mosolyogva fogad bennünket. A reggeli misén az Új Ember olvasóiért imádkozunk, és bizonyos szempontból értem is, hogy sikerüljön az életükről szóló riport. Állok a templomban, a liturgia mély és tiszta, az egyik nővér hárfán játszik, a szerzetesnők fehér ruhája kiragyog a szürke reggelből. Imádságukba kapaszkodom, hiszen a földöntúliból kell majd megmutatnom egy darabkát. Eszközeim többsége ugyanakkor nagyon is földi. A nővérek a szentmise után egy teremben körberendezik a székeket. Sürögnek-forognak. Néhány szempillantás alatt asztalkát, egy Krisztus-képet, mécsest és nárciszt varázsolnak a kör közepébe. Életszépítők – jut eszembe a szó. Leülünk. Egy emberként emelik rám ragyogó tekintetüket. Egyikük mosolyogva vallja be: izgulunk ám. Önkéntelenül adom a választ: én is. Nagyot nevetünk, és a kinti köddel együtt oszlanak aggodalmaink. Találkozunk.

„Megsüvegelték” a Páduai Szent Antal-templomot

Az évszázadok óta élő hagyománynak megfelelően bok­ré­ta­ünnepség keretében áldotta meg Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek a Bosnyák téri templom új toronysüvegét, január 21-én. Az építtető, az építő és az ünnepségre összegyűlt számtalan hívő és érdeklődő számára – tapssal is kifejezett – nagy-nagy örömet jelentett, amikor a daru a II. világháború után félbemaradt, tizenkilenc méter magas tornyának tetejére ráemelte a templomépület legmagasabban elhelyezkedő szerkezeti egységét. Az 54,65 méteres végleges magasságát hatvanhét év után elérő torony a Bárány Béla plébános által megáldott, 520 kilo­grammos kereszttel együtt segítséget nyújt a közeli és a távoli szemlélőnek is, hogy minél könnyebben rátaláljon helyére a teremtő Isten ajándékában, a világmindenségben. Ilyenkor megtelik a lelkünk bizakodással, hogy csak szeretettel érdemes embertársaink felé fordulnunk – hangsúlyozta a bíboros.