„Nem rövidültem meg fölszenteltségemben”
Bíró László tábori püspök május 21-én ünnepelte püspökké szentelésének 25. évfordulóját. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórházban.
Bíró László tábori püspök május 21-én ünnepelte püspökké szentelésének 25. évfordulóját. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórházban.
Jom Szudzsong Andrea (Yeom Soo-yung Andrew) szöuli bíboros érsek meghívására Erdő Péter bíboros, prímás május 17-én Dél-Koreába érkezett, hogy beszédet tartson a Koreai-félsziget békéjének elősegítésére létrehívott fórumon (Culture of peace: A pathway for the Korean peninsula).
A Burkina Fasó-i Dablóban május 12-én megtámadtak egy katolikus templomot. A terroristák a papot keresték, vele együtt öt hívőt is meggyilkoltak, majd felgyújtották az épületet.
A Piarista Rend Magyar Tartományának káptalanja Szilvásy Lászlót, a tartomány ökonómusát választotta tartományfőnökké márciusban. Hogyan tölti be hivatását az egyén, a szerzetesközösség, az iskola, és mit jelent evangéliumi szemmel látni? Sok egyéb mellett ezekről a kérdésekről beszélgettünk a provinciálissal.
„Legyünk biztosak abban, hogy Isten mindig közel van hozzánk. Úgy élünk, mintha távol lenne, magasan, a mennyekben, és elfelejtjük, hogy ugyanakkor szüntelenül mellettünk is van” – írta Josemaría Escrivá, az Opus Dei alapítója.
A római Pápai Magyar Intézetben tanulmányokat folytató papok május második hétvégéjén azzal a céllal indultak Dél-Olaszországba, hogy Itália általuk kevésbé ismert részét is fölfedezzék, bejárják a mesés Puglia tartomány nagyobb városait és legfőképpen megismerjék Szent Miklós kultuszát.
A lengyel püspöki konferencia tagjai köszönetet mondtak az alkotóknak a május 11-én a YouTube-on megjelent, Ne mondd el senkinek című dokumentumfilmért, amely a lengyel papok által elkövetett szexuális bántalmazásokkal foglalkozik. A püspöki kar tagjai őszinte bocsánatkérésüket fejezték ki az áldozatoknak.
„Isten fiatal” – ez volt a mottója az Egri Főegyházmegyei Ifjúsági Találkozónak, amelyet május 18-án, Szent II. János Pál pápa születésének 99. évfordulóján rendeztek meg Egerben, a Kemény Ferenc Sportcsarnokban.