Édesanyák találkozója

A Tolna megyei Döbröközön május 24-én találkozót rendez az édesanyák Szent Mónika közössége. Kürtösi Krisztián plébános tanítása után a szentmisét Varga Lajos váci segédpüspök mutatja be.

A nap folyamán Lantosné Imre Mária néprajzkutató előadást tart a népi vallásosságról. A szentségimádást Róna Gábor atya vezeti.

–M-

Sportverseny fogyatékkal élőknek

A fogyatékkal élők egyik legnagyobb országos sportversenyét szervezte meg a Máltai Szeretetszolgálat május 22-én, Győrben. Az idén tizenhetedik alkalommal megrendezett versenynek külön hangsúlyt adott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat fennállásának huszonötödik évfordulója. Az ünnepi alkalomra az ország minden tájáról érkeztek a fogyatékkal élő embereket gondozó intézmények és az őket segítő civilszervezetek képviselői.

Párbeszéd és béke

Az Evangélium öröme

A katolikus egyház tanításában központi fontosságra tett szert a párbeszéd gondolata. VI. Pál így írt első enciklikájában: „Az egyház szó, az egyház üzenet, az egyház párbeszéd” (Ecclesiam suam, 67). Ferenc pápa tudatosan nyúl vissza ehhez a II. vatikáni zsinaton elmélyített örökséghez. Kifejti, hogy a társadalmi szintű párbeszéd a béke megteremtésének előfeltétele, s a dialógus alábbi színtereit emeli ki:

– Párbeszéd a hit, az ész és a tudományok között (EG 242– 243). Korunk tudományos-szellemi körképében sok a hit- vagy egyházellenes hang (pozitivizmus, szcientizmus), ez azonban nem eredményezheti a párbeszéd melletti elkötelezettség csökkenését. „Az evangelizáció figyel a tudományok haladására” – írja a pápa, majd hozzáteszi: e párbeszédből mindkét fél gazdagodhat (EG 242).

Közel az emberekhez

Ferenc pápa a tájékoztatásról

A kommunikáció hatalma a közelségben rejlik – hangsúlyozza a média 48. világnapjára írt, A kommunikáció a találkozás hiteles kultúrájának szolgálatában című üzenetében Ferenc pápa.

A szentatya a kommunikációs szakembert az irgalmas szamaritánushoz hasonlítja, aki mások segítségére siet. A dokumentum nagy teret szentel a digitális környezet tárgyalásának: Ferenc pápa arra buzdítja a keresztényeket, hogy az interneten keresztül is tegyenek tanúságot hitükről, és üzeneteiket juttassák el az emberi létezés perifériáira is.

Az utazás és a kommunikációs technológia terén elért fejlődésnek köszönhetően napjainkban egyre „kisebb” a világ, ám továbbra is fennmarad amegosztottság és a kirekesztés számos formája. A média hozzásegíthet ahhoz, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. A falak, amelyek elválasztanak bennünket egymástól, csak akkor dönthetők le, ha nyitottak vagyunk arra, hogy tanuljunk egymástól. A találkozás kultúrája akkor tud megvalósulni, ha készek vagyunk adni és kapni is. A média segíthet bennünket ebben, különösen napjainkban, amikor az emberi kommunikáció hálózatai soha nem látott módon fejlődnek. Kiváltképpen az internet biztosít óriási lehetőségeket a találkozásra és a szolidaritásra.

Afrika

Bissau-Guinea szegény népe

Elnökválasztást tartottak Bissau- Guineában, az utóbbi hónapokban a magyar belpolitikában is sokszor emlegetett kis nyugat-afrikai államban. Az esemény azonban mégsem ad sok reményt a békés, demokratikus fejlődésre. A országban a hadsereg négyszer hajtott végre puccsot azóta, hogy az egykori portugál gyarmat 1974-ben elnyerte függetlenségét. A katonaság legutóbb 2012-ben ragadta magához a hatalmat. Az utóbbi években a katonai vezetők bekapcsolódtak a nemzetközi drogkereskedelembe. Az ország gazdasága elmaradott, a jogállamiság feltételei hiányoznak. A vadkapitalista tőke és az illegális vagyonmentők igyekeznek a maguk hasznára fordítani ezt a helyzetet.

A nemzetközi segélyekből élő, 1,6 milliós lélekszámú, rendkívül szegény lakosság fele muzulmán vallású. A mintegy százhúszezer főnyi katolikus a teljes lakosság 9,23 százalékát teszi ki. Megfigyelők szerint az elnökválasztás szerencsés esetben is csupán az első lépést jelentheti egy hosszú békefolyamatban, amelynek célja a demokratikus jogállam megteremtése.

Jézus földjén

7. rész

Szentföldi utunkon akadtak olyan pillanatok, amelyek megmutatták nekünk a keleti ember mindennapi életét. Ilyen volt például, amikor Jeruzsálemben a buszból láttuk, ahogy egy ortodox zsidó család reggel gyalogosan igyekezett eljuttatni gyermekeit az iskolába, a Kidron völgyén keresztül. Az esti Jeruzsálem sokat elárult a fiatalok szórakozási szokásairól. A jerikói utca képéről már korábban írtam. Tibériás városában benéztünk például a plázába is, amely szinte tökéletesen hasonlít budapesti testvéreihez. Tibériás egyébként nyáron a mi Siófokunk képét mutatja, s a vízi sportok, a kikapcsolódás és az üdülés helye. Később átéltünk egy igazi izraeli szombatot is, amikor megállt az élet, és szintén érdekes volt, amikor aztán a szombat elmúltával újra beindult a vérkeringés Netanya városában. De jártunk például egy arab bazárban is, Akkóban. Ezek a pillanatképek mindig eszembe juttatták, hogy e tájon én csupán vendég vagyok.

Umbria Gyöngye – a nehéz helyzetekben segítő szent

Szent Ritát a lehetetlen kérések segítő szentjeként tartják számon. Reménytelen helyzetekben évszázadok óta hozzá fordulnak közbenjárásért a katolikusok. Szülőfaluja, Roccapore na Rómától északra fekszik, 1381 körül látta meg itt a napvilágot Rita. A korabeli feljegyzések szerint szülei anyagi okokból nagyon fiatalon férjhez adták egy helybeli fiatalemberhez, pedig ő apáca szeretett volna lenni. Elfogadta szülei akaratát, és engedelmes maradt rendkívül erőszakos, durva férje iránt is. Két gyermeket szült, s kedvességével és szeretetével elérte, hogy a férfi halála előtt békés emberré vált, szerette, sőt tisztelte is feleségét. A múltja azonban kísértett: egy ellensége ölte meg. Rita, bár megbocsátott férje gyilkosának, félt, hogy gyermekei a kor szellemének megfelelően vérbosszút állnak majd apjuk haláláért. Erre azonban nem kerülhetett sor, mert egy éven belül fiai is meghaltak.

Egy bencés az emigrációban

Kétszáz éve született Rónay Jácint

Kétszáz évvel ezelőtt, 1814. május 13-án Székesfehérvárott született Rónay (eredeti nevén Leitzinger) Jácint János. Egy év katonaiskola után 1830-ban iratkozott be a bencés rendbe, és kilenc év múltán szentelték áldozópappá. Győrben a bölcsészet tanára lett, s lélektani munkákat írt. Politikai és közügyekkel nem foglalkozott ekkoriban, „(…) mert köztünk semmi olyas nem történik, ami említést érdemelne, ami pedig a városban történik, ámbár eme lármás Győrnek közepette lakjak is, keveset vagy éppen semmit sem tudok” – fogalmazott 1833-ban. A negyvenes évek átalakulásában is visszafogottan óvott a forradalmi lázongástól. 1848 sodró lendületének azonban már ő sem tudott ellenállni, nem tért vissza Pannonhalmára, hanem egyházi főszónok lett. 1849-ben Győr megye papi biztosává nevezték ki.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.