Meglepte a világot, hogy Jorge Bergoglio bíboros, miután pápának választották, nem költözött a pápai lakosztályba, hanem a Szent Márta Házban maradt egy szerény lakásban. Megválasztása estéjén Ferenc pápa hangsúlyozta: ő Róma püspöke is. Egyházfői szolgálatának kezdete óta reggeli magánmiséjére rendre meghívja a helyi egyházközségek képviselőit, de szívén viseli a Rómában élő külföldiek lelkigondozását is.
Németh László olaszországi magyar főlelkész kezdeményezésére a magyar közösség is részt vehetett a pápa reggeli magánmiséjén, november 11-én, lapzártánkkor, a Szent Márta Ház kápolnájába. Az időpont kiválasztása nem véletlen, hiszen ez a nap Tours-i Szent Márton emléknapja, aki Krisztus után 316-ban, Pannóniában látta meg a napvilágot, és akinek születési évfordulójára – 2016-ra – Ferenc pápa meghívást kapott Magyarországra.