A fények ünnepe

A templomkülső szentelésével kezdődő szertartás szentmiséjét Erdő Péter bíboros mutatta be.

Többnemzedéknyi várakozás után valósult meg a templomépítés nagy terve – elevenítette fel Erdő Péter bíboros szentbeszédében a budapest-lágymányosi Szent Adalbert-plébánia életének azon eseményeit, melyek a ma ünnepéhez elvezettek. Örömének adott hangot, hogy a most felépült templomban egy olyan, eleven hitben élő közösség talált otthonra, amely emberibbé, élhetőbbé teszi maga körül a várost és a világot.

Beleborzongunk Isten valóságának távlatába, és elbűvöl minket hívogató szeretete. Ilyen találkozás színhelye a templom, az imádság és az imádás háza. Ezért igyekezett a hívő ember mindig a legszebbet, a legértékesebbet alkotni, amikor templomot épített – hangsúlyozta Erdő Péter.


„Ezt a templomot, amely (…) a szabadság jelképe, Boldog Meszlényi Zoltán vértanú püspök tiszteletére szenteljük. Ő is az egyház szabadságáért áldozta életét. Azért fogadta el az egyházmegye kormányzását, nehogy az egyházi közösség vezetése is hitetlen erők játéka legyen. Ez a döntése az életébe került. Ezért hurcolták el, ezért várt rá az internálótáborban a szenvedés és a mártírhalál – mondta a bíboros. – Amikor a tiszteletére szentelt templomot most hódolatunk és szeretetünk jeleként felajánljuk, hálával tartozunk a gondviselő Istennek, aki lehetővé tette, hogy több nemzedéknyi várakozás után megvalósuljon ez a nagy terv. Köszönetet mondunk mindenkinek, aki szaktudásával, művészetével, nagylelkűségével, imájával hozzájárult ahhoz, hogy ez a régi álom valósággá váljon. Az ő munkájukra és hazánk egész népének mai korunkban végzett minden fáradozására ráillik, amit Boldog Meszlényi Zoltán mondott 1941-ben az ország háború utáni, majdani újjáépítéséről: »A mi nemzedékünknek romokat kell eltakarítani, s évtizedek munkájával kell népünket a mélységből (…) felemelni. (…) Mi – katolikusok – ezt a munkát mint kötelességet fogjuk teljesíteni, abban a meggyőződésben, hogy ez (…) a vele járó szenvedés és megpróbáltatás mellett érdemszerző lesz számunkra egy örök életre.«

Adja Isten, hogy mi is ilyen hittel teljesíthessük mai kötelességeinket, és sugárzó jel lehessünk népünk és a világ számára” – zárta ünnepi gondolatait a bíboros.

A homíliát követően folytatódott a templomszentelés szertartása. Az oltárszentelést, a mindenszentek litániáját követően az oltár márványtalapzatában elhelyezték Szent Adalbert és Boldog Meszlényi Zoltán ereklyéit, s végül felszentelték a templom felszerelését: az oltárt leterítették, és feszületet helyeztek rá. A szentmisében Erdő Péter meggyújtotta az örökmécset. A 2008-ban az önkormányzattól használatba kapott telken 2013. április 23-án, Szent Adalbert ünnepén Erdő Péter bíboros helyezte el az épület alapkövét. Idén március 13-án tartották a bokrétaünnepet, amikor a főpásztor megáldotta a szerkezetkész templomot. Az épületkomplexum számos közösségi esemény színhelye lesz a jövőben.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .