„Örvendjetek az Úrban”

VI. Pál pápa apostoli buzdítása – Befejezés Úgy gondoltuk, hogy ennek a szentévnek a közepén a Szent lélek sugallataihoz híven járunk el, ha a keresztény hívektől azt kérjük, hogy ezen az úton forduljanak az öröm forrásai felé. Szeretett testvéreim és gyermekeim, ugye helyénvaló, hogy vidámság töltsön el bennünket, miután szívünk végigelmélkedte vagy újból felfedezte ennek főbb indítékait? Nagyon egyszerűek ezek az indítékok: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta értünk; ő pedig Lelke által szüntelenül átölel minket, belénk árasztott életével átjár minket; mi pedig Jézus feltámadásának útját követve életünk boldog átdicsőülése felé sietünk. Különös lenne, ha ez az örömhír, mely az egyház allelujájában tovább cseng, nem nyújtaná az üdvözültek boldog tekintetét.

A komáromi rendház Pannonhalmáé

Január 18-i lapszámunkban közöltük, hogy Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát Rómához fordult, mivel egy 2014. december 15-i keltezésű hivatalos dokumentumból – egy, a gazdasági vezetőnek címzett levélből – értesült arról, hogy a magyar bencés kongregációnak ez év január 15-ig át kell adnia a komáromi rendházat.

„Tábor-hegyi élmény itt lennem”

A találkozó, amely sokak számára egész évben erőforrás

 

Felhőtlen testvéri együttlét, közös tanakodás és elmélyülés, tapasztalatcsere, régi barátok találkozása üdítő távolságban a mindennapok taposómalmától – sok-sok pap, szerzetes és lelkipásztori munkatárs számára kihagyhatatlan, hogy január végén minden évben Egerbe utazzon.

„Orvos, magadat gyógyítsd!” – ez a Lukács evangéliumában szereplő jézusi mondat jár a fejemben, mióta a január utolsó napjaiban Egerben megrendezett országos lelkipásztori-teológiai napokon részt vettem. Az előadások zöme ugyanis önvizsgálatra szólított fel, és – néha akár provokatív módon is – arra igyekezett felhívni a figyelmet, hogy „csak egy a szükséges” (ez volt a találkozó mottója).

Életre nevelni

Fórián-Szabó Zoltán piarista atya Keresztény Közéletért-emlékéremben részesült

 

A Varga László kereszténydemokrata politikus és drámaíró emlékére rendezett ünnepségen, Kecskeméten, január 23-án átadták a Keresztény Közéletért emlékérmeket. Az idei két díjazott Fórián-Szabó Zoltán, a kecskeméti piarista templom plébánosa, valamint Vetéssy Katalin, a református gimnázium korábbi igazgatója volt. Fórián-Szabó Zoltán kórházi kezelése miatt nem tudott jelen lenni a díjátadáson, helyette Szabó István piarista házfőnök vette át a kitüntetést.

A nagy hazugság

Ferenc pápa szomorúan látja, hogy az úgynevezett jó halál, vagyis a súlyos betegek halálba segítése egyre elfogadottabbá válik a világon. Az a „nagy hazugság” terjed, hogy egy súlyos betegséggel sújtott élet már nem méltó az emberhez, a beteget meg kell „szabadítani” a szenvedéstől. A lourdes-i évfordulóra, február 11-ére, a betegek 23. világnapjára kiadott pápai üzenet azonban nem elítélni, hanem felemelni akar.

Nagyvilág

Újabb terrorcselekmények Irakban és Szíriában

Irakban és Szíriában az iszlamista terroristák újabb véres támadásokat hajtottak végre keresztények és más vallási kisebbségek ellen. A terrorcsapatok által megszállt iraki Ninive tartományban egy negyvennégy éves papot agyonlőttek, mert rokonai nem tudták időben kifizetni a követelt váltságdíjat. Moszulban több egyetemi tanárt gyilkoltak meg az Iszlám Állammal szembeni ellenállásuk miatt. Egy autóba rejtett pokolgép vetett véget két keresztény életének. Az üzleti negyedben pedig tizenöten meghaltak és ötvenen megsebesültek egy bombatámadás következtében. (KAP)

Vatikán

Környezetvédelmi témájú enciklika nyáron

Az amerikai környezetvédelmi hatóság (United States Environmental Protection Agen cy) elnöke, Gina McCarthy január 30-án bemutatta a Vatikánban az amerikai klímapolitika alapelveit. Az ír katolikus származású McCarthy találkozott Peter Turkson bíborossal, az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa elnökével, és Ferenc pápát arra kérte, hogy kapcsolódjon be a klímaváltozásról folytatott eszmecserébe.

Világegyház Magyarországon

Száz év a missziókért (4.)

 

Száz évvel ezelőtt azért jöttek Magyarországra a verbiták, hogy az ezer éve keresztény országban lelkes misszionáriusokat toborozzanak a Krisztust nem ismerő népek közötti hithirdetésre. Mára a hazánkba érkező verbiták célkitűzése alapjaiban megváltozott. Számos olyan terület van a Földön, ahol a lakosságnak csak kisebb része ismeri Krisztust. Ez ma már Európára is igaz, itthon is tapasztalhatjuk ezt. Erről tanúskodik a papság számának drámai csökkenése, a lakosság jelentős részének hiányos vagy éppen teljesen hiányzó tudása a kereszténységről, és sokak életvitele is.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.