Életre nevelni

Fórián-Szabó Zoltán régi kecskeméti családban, Budapesten született 1941. február 22-én. Tanulmányait a piarista általános iskolában kezdte, majd a gimnáziumban folytatta. Nemcsak az iskolai élet, a tudományokkal való megismerkedés, de a kirándulások, a kerékpártúrák, a tiszai evezőstúrák is nagy hatással voltak rá. Az érettségit követően 1959-ben belépett a rendbe. A Kalazantinum Piarista Hittudományi és Tanárképző Főiskola elvégzése mellett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának kémia–fizika szakán szerzett tanári diplomát 1968-ban. Egy évvel tanulmányainak befejezése előtt szentelték pappá.


Tanári pályáját Kecskeméten kezdte, majd Budapesten folytatta. A harminc év alatt diákjainak nem csupán a tárgyi tudást igyekezett átadni, hanem arra törekedett, hogy az életre nevelje őket, és természetessé tegye számukra a férfias helytállás értékét. Együtt túrázott, kerékpározott, vitorlázott a fiatalokkal.

Tanári, nevelői munkája mellett rendi feladatokat is ellátott. Néhány évig a magyar rendtartomány vezetőségében szolgált, és hosszú ideig dolgozott a budapesti rendház főnökeként is.

A rendszerváltás után Zoltán atya abbahagyta a tanítást, és hat éven át a frissen megalakult Piarista Iskolaépítő és Fenntartó Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója volt. Szervezte, irányította a szegedi iskola építését és a Duna-parti nagy piarista épület déli részének felújítását, melyben a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola kapott helyet.

2003 óta Kecskeméten szolgál plébánosként, és nagy hivatásszeretettel látja el lelkivezetői feladatait.

Forrás: KTV,
Kecskeméti Piarista Iskola

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .