Isten szereti bennem a bűnöst
Amíg magunkkal nem engesztelődünk ki, addig Istennel és az embertársainkkal sem tudunk – hangsúlyozta Varga László kaposvári megyéspüspök december 4-én este, a budapesti Sziklatemplomban tartott adventi elmélkedésén.
Amíg magunkkal nem engesztelődünk ki, addig Istennel és az embertársainkkal sem tudunk – hangsúlyozta Varga László kaposvári megyéspüspök december 4-én este, a budapesti Sziklatemplomban tartott adventi elmélkedésén.
Jelenits István piarista szerzetes december 1-jén, advent első vasárnapján a budapesti piarista kápolnában mutatta be gyémántmiséjét. Rendtársai, a papi hivatást választó egykori diákjai, most iskolába járó és öregdiákok, tanár kollégák, barátok töltötték meg a Duna-parti kápolnát és előterét.
A Heves megyei településen hat évvel ezelőtt földrengés rongált meg számos épületet, köztük a katolikus templomot is. Az épület tetejét röviddel ezután helyrehozták, mára pedig kívül-belül megszépült a templom. A 267 éves épületet ünnepi szentmise keretében áldotta meg Ternyák Csaba egri érsek, november 30-án.
Bemutatkozott Marton Zsolt váci megyéspüspöknek a Váci Egyházmegye Szamaritánus Szolgálat Intézményfenntartó Központja és a szolgálat fenntartásában működő szociális és gyermekvédelmi intézmények valamennyi vezetője.
Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök újraszentelte a Nyíregyháza-Borbányán található Szent László-templomot december 1-jén, advent első vasárnapján.
Székely János szombathelyi megyéspüspök december 8-án 28 akolitust avatott a szombathelyi székesegyházban.
A győri Nagyboldogasszony-székesegyházban december 2-án reggel Veres András megyéspüspök mutatta be az év első rorátéját, Németh László általános püspöki helynökkel, Böcskei Győző székesegyházi plébánossal, valamint a Brenner János Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet elöljáróival, Reisner Ferenc rektorral, Kálmán Imre prefektussal és Bognár István spirituálissal együtt.
December 8-án délután Ferenc pápa elment a Santa Maria Maggiore bazilikába, ahol csendesen imádkozott a Salus Populi Romani Mária-kegykép előtt, utána pedig a hagyományhoz híven fölkereste a Spanyol lépcsőnél található Mária-szobrot, hogy ott imában a Szűzanyára bízza Róma városát és az egész emberiséget. Ferenc pápa imájának fordítását teljes terjedelmében közöljük.