Szeplőtlen Mária, rád bízom a reményteleneket és a csüggedőket!
Fotó: Vatican News

 

Ó, szeplőtlen Mária, újra köréd gyűlünk. Minél előrébb járunk az életben, annál jobban növekszik Isten iránti hálánk, amiért anyánkul adott nekünk, bűnösöknek téged, aki a szeplőtlen vagy! Az összes ember közül te vagy az egyetlen bűntől megóvott, mint Jézusnak az anyja, Isten Bárányáé, aki elveszi a világ bűnét. De ezt az egyedülálló kiváltságot mindnyájunk, a te gyermekeid javára kaptad. Rád nézve ugyanis Krisztus győzelmét látjuk, Isten szeretetének győzelmét a rossz felett: ahol eláradt a bűn, vagyis az emberi szívben, ott Jézus vérének szelíd hatalma által túláradt a kegyelem. Te, anya, emlékeztess bennünket, hogy bár bűnösök vagyunk, de már nem a bűn rabjai! Fiad, az ő áldozatával, megtörte a gonosz uralmát, legyőzte a világot. Ezt minden nemzedéknek elmondja szíved, mely tiszta, mint az égbolt, ahol a szél minden felhőt eloszlatott. És emlékeztetsz bennünket, hogy nem ugyanaz bűnösnek és korruptnak lenni: nagyon is különböző. Egy dolog elesni, de aztán bűnbánatot tartani, és Isten irgalmasságának segítségével talpra állni. És másik dolog a rosszal való képmutató összejátszás, a szív romlottsága, mely kifelé kifogástalannak mutatja magát, de belül tele van rossz szándékkal és szánalmas önzőséggel.
A te tündöklő tisztaságod őszinteségre, áttetszőségre, egyszerűségre emlékeztet bennünket. Mennyire rászorulunk arra, hogy megszabaduljunk a szív romlottságától, mely a legsúlyosabb veszély! Ez lehetetlennek tűnik számunkra, annyira függők vagyunk, pedig kezünk ügyében van. Elég csak felnézni anyai mosolyodra, tiszta szépségedre, hogy ismét átérezzük, nem a rosszért teremtettünk, hanem a jóért, a szeretetért, Istenért!
Ezért ó, Szűz Mária, ma mindenkit rád bízok, akiket ebben a városban és az egész világban elnyom a bizalmatlanság és a bűn miatti elcsüggedés; akik azt gondolják, hogy számukra nincs többé remény, hogy túl sok és túl nagy bűnöket követtek el, és hogy Istennek nincs rájuk vesztegethető ideje. Rád bízom őket, mert te nemcsak anya vagy, és mint ilyen sosem szűnsz meg szeretni gyermekeidet, de szeplőtlen is vagy, kegyelemmel teljes, és a legmélyebb belső sötétséget is meg tudod világítani a feltámadt Krisztus fényének sugarával. Ő, és egyedül ő töri szét a gonosz láncait, ő szabadít meg a legsúlyosabb függőségektől, ő old fel a legszörnyűbb bűnözői kapcsolatokból, ő lágyítja meg a legkeményebb szíveket. És ha ez történik az emberek bensejében, hogy meg fog változni a város arculata! A kis gesztusokban és a nagy döntésekben az ördögi körök apránként erényessé válnak, az életminőség javul és a társadalmi légkör lélegezhetőbbé válik.
Köszönjük neked, szeplőtlen anya, hogy emlékeztetsz bennünket arra, Jézus Krisz­tus szeretetének köszönhetően már nem vagyunk a bűn rabjai, hanem szabadok vagyok, szabadok szeretni, szeretni egymást, segíteni egymást testvérként, még ha különbözünk is egymástól – hála Istennek, különbözünk egymástól! Köszönjük, hogy ragyogó tisztaságoddal bátorítasz bennünket, hogy ne a jót szégyelljük, hanem a rosszat; segítesz távol tartani tőlünk a gonoszt, aki megtévesztéssel, halálos körözéssel magához vonz minket; megadod nekünk azt az édes emléket, hogy Isten gyermekei vagyunk, a végtelen jóságú Atyáé, aki örök élet-, szépség- és szeretetforrás.
Ámen.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..