A biblia üzenete (Mt 11,2–11)

Az adventi időszakban nincs virág az oltáron. A bűnbánat színébe, violába öltözik a szent liturgia, mert alkalmassá kell tenni, ki kell üresíteni a szívünket Isten befogadására. A szemünk előtt olyan példaképek vannak, mint a mai evangélium szereplője, Keresztelő Szent János.
Hogyan tudjuk befogadni Istent az életünkbe? Talán éppen a várakozás vezet rá erre bennünket. Ugyanis adventben nem csak karácsonyra várunk, hanem figyelmünket Jézus második eljövetelére fordítjuk. A kettő együtt tud igazán mélyre hatolni bennünk.
Fiatal családok lelkesen készültek advent igazibb átélésére. Arra kérték a csoport lelkivezető papját, hogy olyan feladatot adjon nekik, ami igazi próbatételt jelent, más, mint a böjt, a bűnbánat, a jócselekedet, amit egyéb alkalmakkal végeztek. Legyen ez az advent most megrendítő. Az atya, miután megbizonyosodott a fiatal házasok eltökélt szándékáról, a következő javaslatot tette: „Az adventi időszakban engedjétek meg, hogy bármikor elmehessek hozzátok családlátogatásra, bejelentkezés nélkül. Akár még éjszaka is!” A javaslat megdöbbentette a fiatalokat, de kisebb tanakodás után végül is beleegyeztek. Teltek- múltak a napok, és az otthon töltött időben tisztábban tartották a lakást, rendesebben voltak felöltözve. A férjek figyelmesebbek voltak, az asszonyok háziasabbak, mert hátha éppen most fog betoppanni az atya, talán éppen ebben a pillanatban.
Hozzánk is eljön, persze, nem az atya, hanem Jézus. A mai szentleckében erről a türelmes és állhatatos várakozásról olvasunk Szent Jakab apostoltól. Igazából ez nem jelent mást, mint megélni a jelent, bár a szívünk a mindennapi élet monotóniájában könnyen elfárad. Rövid időre tudunk hősök lenni, ám hosszabb időre nemigen, az már nagy erőfeszítést igényel. Úgy vagyunk, mint a tíz kilométeres futásnál: amikor valaki nekilendül, kilő, fut, még a televíziónak is meg tudja mutatni, milyen gyors, ám végül a 28. lesz, mert menet közben elfáradt.
Egy rövid időre mi is meg tudjuk mutatni, milyen buzgó katolikusok vagyunk. De aztán eltelik egy hónap, kettő, három. Az élet monotóniája, a munka, a család, a reggeli fölkelés fárasztó. Milyen csodálatos egy jó lelkigyakorlat! Valami újdonságot hoz az életünkbe, és persze abban is ott a Lélek. A mindennapok monotóniájában kitartani, erőfeszítéseket tenni azért, hogy mindvégig Istenért dobogjon a szívünk, ez nehéz, de nagyon megéri. Mert ekkor születik meg az öröm az életünkben, szép lassan, észrevétlenül. Az örvendezés vasárnapján mi mást kérhetünk Istentől, mint hogy adja meg nekünk ezt az örömet. S Keresztelő Szent Jánosra is figyelve, akarjunk mindvégig kitartani az apostol szavaival: „Kitartó türelemben vegyetek példát a prófétáktól, akik az Úr nevében szóltak!” (Jak 5, 10)

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..