A családjuk az első hely, ahol az akolitusoknak ragyogniuk kell

Fotó: Lambert Attila

A megyéspüspök a szentmise kezdetén szeretettel köszönt mindenkit, de különösen a pap testvéreket, köztük Martos Levente Balázst és Köbli Tamást, az akolitusképzés korábbi és mostani vezetőjét, valamint az akolitus­ava­tás­ra érkezetteket, feleségeiket, gyermekeiket és más családtagjaikat. Nagy ünnepre gyűltünk össze – mondja –, olyasfélére, mint amikor Jézus elküldte a hetvenkét tanítványt, e szavakkal: „Az aratni való sok, de a munkás kevés.” A mai alkalomról élete első cursillója is eszébe jut, amelyen a plébániájáról is részt vettek és tanúságot tettek férfiak; döbbenetes ereje volt ennek. Akkor jött rá, hogy a pap tanítása mellett mekkora szükség van, volna a világiak tanúságtételére is. A kereszténységnek a Római Birodalomban való elterjedése pontosan ezen múlt: hogy minden hívő keresztény bátran beszélt a hitéről a környezetében. A II. vatikáni zsinat óta újra lehetőség van arra, hogy világi férfiak közösségük kovászaivá váljanak.
Az olvasmányban, Izajás könyvében arról van szó, hogy „Vessző kél majd Izáj törzsökéből, hajtás sarjad gyökeréből. Az Úr lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és az értelem lelke; a tanács és az erősség lelke; a tudás és az Úr félelmének lelke, s az Úr félelmében telik öröme. Nem a szerint ítél majd, amit a szem lát, s nem a szerint ítélkezik, amit a fül hall, hanem igazságot szolgáltat az alacsony sorúaknak.” A szentleckében pedig arról hallunk, hogy „Nekünk (…), akik erősek vagyunk, kötelességünk, hogy elviseljük az erőtlenek gyengeségeit, és ne a magunk kedvét keressük.” Az evangélium Keresztelő János fellépését mutatja be. Ezután felszólítják az akolitusi szolgálatra felavatásukat kérőket, hogy „lépjenek elő”, ők pedig „jelen”-nel válaszolva egyenként felállnak.
Amikor Izajás azt írja: „Készítsétek az Úr útját”, azokra az akkoriban fontos szerepet betöltő emberekre utal, akik a királyok előtt jártak, s takarították, egyengették, járhatóvá tették az amúgy könnyen el-eltűnő, növények által benőtt utakat – kezdi prédikációját a püspök. – Keresztelő Jánosnak Jézus érkezésére kellett fölkészítenie a népet. Ma is sokan keresik a Jézushoz vezető az utat, létük értelmét, de csak segítséggel képesek megtalálni. Ezért nagy szükség van világi apostolokra. A munkahelyen, a családban, a kultúrában, a közéletben, a kórházakban és az idősotthonokban egyaránt. A pap nem jut el mindenhová, nem érthet mindenhez és nincs elég ideje. A világiak szakértelme nagy segítség lehet számára. Az is fontos, hogy ha új ember, család érkezik az egyházközségbe, legyen, aki észreveszi, köszönti, meghívja a különböző közösségekbe. A világiak fantáziája, energiája sok fontos kezdeményezés elindítója volt már. Elég csak a Mária Rádiót, a Mária-utat, a Cur­sillót vagy a cserkészetet említeni. Az a tűz és talpraesettség, amely rájuk jellemző, fontos az egyházi közösségek számára. De sokakban élhet kétely azzal kapcsolatban, hogy alkalmasak-e erre a szolgálatra. Őket azzal lehet megnyugtatni, hogy nem a maguk bölcsességét kell hirdetniük. Az ako­litus szó követőt jelent. Jézus nyomában kell járniuk.
A püspök két tanácsot ad az avatásra készülőknek. Az első, hogy maradjanak mindig Jézus közelében, rá figyeljenek. A második pedig az, hogy elsősorban a családjukban éljék az evangéliumot, és kis egyházként tekintsenek rá. Az első hely, ahol az akolitu­soknak ragyogniuk kell, a családjuk.
A kereszténység az első háromszáz évben azért terjedt futótűzszerűen, mert a keresztények hite erős, a közösségeik szeretetteljessége közismert volt, és mert bátran továbbadták a hitüket, az örömhírt.
Ma is nagy szükség van hiteles keresztény közösségekre, amelyek segítik a gyengéket, a szegényeket, az elesetteket. A föld sójának, a világ világosságának kellene lennünk.
A prédikáció után az avatás következik „az akolitusok tisztére”, a papok és a diakónusok melletti szolgálatra. „…A testvéreknek, kik az éjben járnak. / Az Isten küldött, szentjánosbogárnak”, énekli a kórus. A mise végén kérésükre családjukkal együtt minden akoli­tust megáld a püspök. Családon itt a legszélesebb rokonságot kell érteni: szülők, nagyszülők, gyermekek, unokák is kitódulnak az oltár elé.

*

A nagy tumultusban először Ördög Tibor frissen avatott akolitussal, sárvári iskolaigazgatóval beszélgetek. A vallása korábban a magánügye volt, mondja. Amikor azonban katolikus iskola igazgatója lett, összekapcsolódott a munkája és a hite. Mostantól pedig még szorosabban összetartozik majd. A gyermekei már nagyok, és a felesége is intenzíven részt vesz a plébánia életében, így az akolitusi feladatok nem vonják el a családjától. Főleg a szülők megszólításában lát lehetőséget mostantól, mert akolitusként „egyházibbnak” fogják tekinteni iskolaigazgatói szerepében is. És ő is így tekint önmagára. Már nem teljesen világi, de még nem teljesen egyházi személyként.
Köbli Tamást, az akolitus­kép­zés jelenlegi vezetőjét az akolitusavatásról kérdezem. Arról, hogy napjainkban miért éled föl egyre inkább ez a régi gyakorlat. Azt mondja, ez a hagyomány az ősegyházból jön, Tarzíciusz, a ministránsok védőszentje is akolitus lehetett. A közösségeink mégis inkább papcentrikusak, noha már a II. vatikáni zsinat rámutatott a világi hívek szerepének fontosságára. Az akolitus azonban nem pappótlék, hanem „olyan ember, aki mer egy lépéssel közelebb jönni”, kilépni a padból, és elindulni az oltár felé, különböző szolgálatokat vállalni, például kórházakat látogatni, igeliturgiát tartani. Az akolitusok az apostolok körén túli hetvenkét tanítványhoz, a tágabb tanítványi kör tagjaihoz hasonlóak. „Nem is akarjuk elengedni a kezüket. Az a szándékunk, hogy az egyházi vérkeringésben tartsuk őket, további képzésekkel, lelkigyakorlattal, rekreációs napokkal” – búcsúzik Tamás.

*

Ebéd után Martos Levente Balázst, a Központi Papnevelő Intézet rektorát, az akolitus­képzés elindítóját kérdezem. A világiak szerepvállalását a szocialista államberendezkedés akadályozta, az újrakezdés a rendszerváltás után történt. A lehetőség már a II. vatikáni zsinat, majd VI. Pál döntése óta megvan, de más egy lehetőség létezése, és más az, hogy tudunk-e, akarunk-e élni vele. A társadalmi fejlődés, a társadalomtudományok eredményei az együttműködés kultúrájának elismerését hozták magukkal, és ez egyházi téren is érezteti a hatását. Az akolitusok aktivizálódásában legtöbbször az volt a döntő pont, hogy „észrevették őket”, a segítségüket kérték, és ők ennek nyomán rájöttek, hogy szükség van rájuk. Nagy jelentősége van az akolitusok bevonása iránti püspöki elkötelezettségnek is. Ha a püspök elkötelezett ez ügyben, az plébániai szinten is eredményre vezet.

*

Kollégám már a templomban is hosszan fényképezett egy, a nagypapája karján ülő pici lányt, sőt még a róla készült fotót is megmutatta neki. Addig-addig játszottak így, míg a kislány el nem aludt. Itt most újra találkozunk vele – meg a szüleivel: az anyukájával, Lillával és az apukájával, Kirchknopf Mártonnal, aki újdonsült akolitus. A Jézus Szíve-, más néven Zárdatemplom a szolgálati helye. Mindig sokat minisztrált (itt így mondják, nem s-sel), aztán lelkipásztori munkatársi képzésen is részt vett. Az egyházközségben örültek a segítségének, többek között áldoztatóként. Életében a család áll az első helyen, és mivel amúgy is együtt járnak misére, Lillának és kislányuknak, Lucának csak a képzések hosszú hétvégéin meg a közelmúltbeli lelkigyakorlat idején kellett nélkülözniük őt. Lillának egyébként is házastársi beleegyezését kellett adnia ahhoz, hogy Márton akolitus­képzésre menjen. Könnyen meghozta ezt a döntést, mivel a hit- és a magánéletük már kezdettől összefonódik: egy plébániáról jöttek, együtt vettek részt az ottani ifjúsági életben, és ma is tartanak együtt ministránsfoglalkozásokat, Luca közreműködésével. „Vagyis ez nem olyan, mint amikor valaki futni jár, ezért keveset van otthon – mondja Lilla. – Mi együtt megyünk mindenhova, Luca is mindig velünk van. És mivel az egyházközségünk családbarát, alkalomadtán megkérhetem a mellettem ülő anyukát, hogy pár percre vigyázzon rá. Máskor talán majd én vigyázok az ő gyermekére.”

 

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..