„Gyűjtsünk kincset a mennybe”

Huszonkettedik alkalommal rendezték meg több település hitoktatóinak összefogásával Bócsa, Kunszentmiklós, Lajosmizse, Soltvadkert és Tázlár hittanosainak nyári táborát a Szekszárd mellett található Sötétvölgyi Gyermektáborban július 9. és 14. között, „Gyűjtsünk kincset a mennybe” témában.

A hét szentje Limai Szent Róza – augusztus 23.

Róza Dél-Amerika és Peru számára olyan jelentős szent, mint Itáliának Sziénai Szent Katalin vagy Spanyolországnak Avilai Szent Teréz. A keresztségben az Izabella de Flores nevet kapta. A család egy indián szolgálója azonban Rózának kezdte becézni, és ez a név rajtaragadt, sőt amikor Turibius püspök 1597-ben megbérmálta, ez lett a bérmaneve is. Bár szülei nagy reményeket fűztek ahhoz, hogy kedvező házasságot köt, Róza a szemlélődő szerzetesi életet választotta.

A házasságok megerősítéséért

A Kaposvári Egyházmegyében 2017 novemberében második alkalommal indult Schönstatt Családakadémia (Csak). A házaspároknak szóló, kétéves képzés első évében a résztvevők a házasságuk megerősítésén dolgoznak. Ennek része a nyári tábor, melyet július utolsó hetében Kaposszentbenedeken rendeztek.

Krisztusi lelkülettel

Pál József Csaba kanonokot, a hegyvidéki főesperesség elöljáróját, a resicabányai Havas Boldogasszony-templom plébánosát május 16-án Ferenc pápa kinevezte a Temesvári Egyházmegye megyéspüspökévé. Püspökké szentelésére és beiktatására augusztus 6-án került sor a temesvári székesegyházban.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.