Az új temesvári püspök mutatott be szentmisét Csíksomlyón

A hazalátogató főpásztort a szentmise elején Göthér Gergely csíksomlyói plébános köszöntötte. Pál József Csaba püspök meghatódva állt az oltár előtt, ahol 37 évvel ezelőtt, 1981-ben mutatta be első szentmiséjét. Beszédében fölelevenítette gyerekkori emlékeit, kötődéseit, csínytevéseit és az elhivatás pillanatait.
Számos hívő mellett egyházi és világi méltóságok is jelen voltak az ünnepi szentmisén.
Tamás József segédpüspök a szentmise végén köszöntötte Pál József Csabát, aki – miként elhangzott – visszatért a gyökerekhez, ahonnan életútja indult. Korodi Attila parlamenti képviselő Csobotfalva (a település Csíksomlyóval együtt Csíkszereda része) lakosaként is üdvözölte az újonnan felszentelt temesvári megyéspüspököt, erőt, kitartást, áldást kérve munkájára.
A liturgia végén székely népviseletbe öltözött gyerekek köszöntötték a jeles vendéget, és ajándékot adtak át neki.
A szentmise után Pál József Csaba püspök régi ismerősökkel, barátokkal, valamint a resicabányai híveivel beszélgetett a templomudvarban.

*

A temesvári megyéspüspök augusztus 11-én, szombaton este 7 órakor a csíksomlyói kegytemplomban, vasárnap délelőtt Csíkcsomortánban mutatott be szentmisét. Szülőfalujában a helyi kultúr­otthonban ünnepi előadással kedveskedtek főpásztoruknak a csomortániak.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .