„Gyűjtsünk kincset a mennybe”

A hittanos fiatalok három délelőtti foglalkozáson csoportokban dolgoztak fel három bibliai történetet (Mt 25,14–30, Mt, 18,21–35, Mk 12,41–44), a tábor témájához kapcsolódóan. A csoportvezetők minden reggel zsolozsmát imádkoztak, Kovács Ferenc kecskeméti káplán vezetésével. A szentmiséken és a reggeli imákon ifjúsági dalokat énekeltek.
A hétfői nap az ismerkedésről szólt. Este nyitó szentmisén vett részt mind a 85 táborlakó. A következő nap délutánján a kakasdi Szent Anna-kápolnához túráztak a fiatalok. Késő este éjszakai túrára indultak, melyet a tábor segítői szerveztek.
Szerdán a Gemenci erdő várt a sötétvölgyi táborozókra. Az erdei vasút nagy élmény volt mindenkinek; ezután az interaktív Molnárka tanösvényen túrázva megismerhették az ártéri erdő kincseit. Ezen a napon egyenpólóban voltak a tábor lakói – a pólón a tábor logója és mottója látható: „Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!” (Mt 3,3).
Csütörtökön a kikapcsolódásé volt a főszerep. A szekszárdi strand- és élményfürdőben tölthettek el egy délutánt a táborozók.
Péntek délután akadályverseny következett. Csoportonként érkeztek a táborozók a különböző állomásokra, ahol érdekes feladatok várták őket, elsősorban a tábor témájához, szellemiségéhez kapcsolódóan, de volt sport, dalfelismerés hangszeren, tánc stb. Az akadályverseny és a tábor ideje alatt a táborozók talentumokat gyűjtöttek csoportjuknak, melyet egy-egy jócselekedetért kaptak, ezzel is felhívva a figyelmüket az Istentől kapott talentumok kihasználásának, felismerésének fontosságára. A tábor egyik záróeseménye az esti tábortűz volt.
Az utolsó nap délelőttjén elbúcsúztak egymástól a résztvevők; majd a záró, citerás-gitáros szentmise következett.
A tábor szervezője és vezetője Paragi Anikó hitoktató volt a bócsai Szent Margit-plébániáról. Kunszentmiklósról Vass Gáborné Ildikó, Király Dóra, Szabóné Sobujtó Julianna és Némethné Csorba Margit; Lajosmizséről Vargáné Fekete Stella, Bócsáról Paragi Anikó és Mucsi Zsófia érkezett a gyermekekkel. A tábor gitárosa Nagy Dénes volt. Sokat segítette a tábor munkáját Völgyesvári László és felesége, Erzsébet Bócsáról. A tábor lebonyolításában sok középiskolás és egyetemista is közreműködött.
A tábor a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Ifjúsági Bizottsága, Bócsa Község Önkormányzata és Kunszentmiklós Város Önkormányzata támogatásával valósult meg.

Forrás és fotó: Kovács Illés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..