Tartalom Halmi Krisztina SJC Felépülés a függőségből és spiritualitás Gremsperger László Az önreflexió a józanodásban Egy felépülő alkoholista naplójának elemzése Soltész Judit Élettörténet, felépülés, spiritualitás Egy kényszeres szerencsejátékos útja egy 12 lépéses önsegítő közösségben Marton Krisztina A felépülést keresve… Pszichoaktív szerhasználók, illetve függők életútjának elemzése Nagyné Molnár Ildikó Drog és … Olvass tovább
Major Balázs a Szent Vid-kápolnáról
Péntek reggel Esztergomban. Az ősi Macskaút lépcsőin haladva azonnal feltűnnek a fiatal régészcsoport tagjai; néhányan a várhegy lábánál, mások fent, a falak tövében dolgoznak. A barbakán alatt kivillan a nejlonnal fedett ideiglenes tető, amely Szent Vid kápolnájának feltárt romjait védi. A várba vezető emelkedő korlátja alatt átbújva, teli műanyag zsákokkal szegélyezett kopár, poros ösvényen már csak néhány lépés a „tetthely”. Major Balázs a dokumentálást félbehagyva, nyakában fényképezőgéppel kapaszkodik fel a meghasadt templomocska deszkákkal kerített verméből. Most viszonylag nyugalom van, mondja, egy héttel korábban, július végén még hatvanfős nemzetközi csoportot gardírozott itt. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem általa vezetett Régészeti Tanszéke ugyanis a hazai hallgatókon és önkénteseken túl immár külföldi diákokat is fogad; idén nyáron brit, jordániai, libanoni, bolgár, lengyel egyetemekről-partnerintézményekből érkeztek fiatalok – de akad egy állandó munkatársnak számító szír „kolléga” is, akivel – a polgárháború kitörése előtt – éveken át együtt dolgoztak a margati keresztes lovagvár feltárásán… Piliscsaba az elméleti oktatás bázisa marad, Esztergom a gyakorlatié lett. Főhadiszállásnak a Vitéz János Tanítóképző közeli épületegyüttesében kaptak önálló épületeket és termeket, így szinte korlátlan hely áll a tanszék rendelkezésére. A nagy és világos egykori ebédlőt restaurátor- műhellyé alakították; jelenleg a térinformatikai labor fejlesztése zajlik…
Kapitális tévedés csúszott legutóbbi szemlémbe. Az idei szegedi Háryról írtamban a beszámolóba ékeltem egy közbevetett mellékmondatot, imígyen: „a művet – amelyet a száz éve született Fricsay Ferenc mutatott be a Dóm téren, megalapozva a Játékok egyik legjelentősebb sikerszériáját – operaként hirdették meg, e Háryhoz méltó nagyotmondással elcsitítva mindazokat, akik hiányolják a zenedrámát az egykor Európa legnevesebbjei közé számított szabadtéri operaaréna programjáról.”
Fricsayhoz méltatlan tévedés. Kivált születésének centenáriumán. Míg kiköszörülöm a csorbát, közreadok azonban pár értesülést, amelyek részben megmagyarázzák pontatlanságomat, részben pedig új adalékokkal gazdagíthatják az ünnepi visszaemlékezéseket.
Előfordul, hogy egy film kriminek (vagy thrillernek) indul, de aztán egyszer csak társadalmi drámává alakul, és mi azon kapjuk magunkat, hogy a világ egy részéről és az ott élő emberekről tudtunk meg valami fontosat; amire sokáig emlékezni fogunk…
Cary Fukunaga 2009-es Sin Nombre című, számtalan díjjal kitüntetett filmje első látásra egy mexikói bűnbanda viselt dolgairól szól. A csoport annak a Mara Salvatruchának, rövidített nevén MS-13-nak a tagja, melyet salvadori bevándorlók még a nyolcvanas években alakítottak Los Angelesben, eredetileg azért, hogy honfitársaikat megvédjék a többi bandától. Ez a nemzetközi bűnszervezet manapság harmincezer tagot számlál, és jelen van egész Közép-Amerikában, az Egyesült Államokban és Kanadában, valamint Spanyolországban. E szervezetnek a tagja a tizenéves Will, bandabeli nevén El Casper (Edgar Flores).
Fedeles Tamás történész, teológus Pécs évszázadairól
Sopianae: a Római Birodalom Pannónia provinciájának fontos városa – ókeresztény sírkamrákkal. Pécs: középkori eredetű templomokkal, egyetemmel és oszmán emlékekkel. Angster orgonagyár, Zsolnay Vilmos és az érett szecesszió; messzire tekintő, haladó „kulturális főváros”… Fogalmak, tények, izgalmas valóságok. A más magyar településhez nem hasonló (és nem hasonlítható) „mediterrán” Pécs kimeríthetetlen. Majd kétezer esztendős múltjával csupa ígéret és lehetőség. Fedeles Tamással, a Pécsi Tudományegyetem Történettudományi Intézetének tanárával hivatása tükrében beszélgettünk szűkebb pátriájáról.
– Amikor egy település sajátosságairól esik szó, érdemes más városokkal összevetve a hasonlóságokat és a különbözőségeket is megnézni. Itt különösen a római előzményekre utalnék, amelyek nyilvánvalóan determinálták Pécs középkori kialakulását. De e vonatkozásban is egyedi, hiszen a római, illetve a középkori város területe nem (vagy alig) fedi egymást. A ma már a világörökség részét képező ókeresztény temetőegyüttes a római halottkultusznak megfelelően a lakott rész peremén, az egykori Sopianae külterületén helyezkedett el. A katolikus egyház megjelenésével Pécs első középkori városmagja viszont – a mai püspökvárral és a dómmal – éppen itt, a római kori temető helyén alakult ki. A kutatásokban számos nehézséget is okoz e „kettős központ”. A római polgári település a középkori belvároson kívül, a mai Rákóczi úttól délre eső részen volt. Tóth Zsolt régészkollégám néhány éve itt tárta fel Sopianae bazilikáját, az ókori település világi közigazgatási központját. A római fürdő (a mai Kereskedők Háza helyén) a déli városfaltól még lejjebb állt. A római és középkori város területe valahol a Citrom és a Jókai utca vonalán, a Postapalota tájékán érintkezett egymással.
Makovecz Imre kiállítása a Vigadó Galériában
„Makovecz szerint az épületnek lelke van” – kiáltott fel anno a Ludas Matyi szerkesztőségében Radványi Barna, a lap egyik szerkesztője egy beszélgetés alkalmával, valamikor az 1970-es években. Igaza volt, ha Makovecz Imre épületeit nézzük, bizonyosak lehetünk benne. Azonban ez a felfogás nem volt mindig általános. Manapság már többet hallani az úgynevezett organikus (szerves) építészetről, de néhány évtizeddel ezelőtt „a természettel való együttműködésről” nem esett szó, sokkal inkább a természet kiaknázásáról beszéltek.
A Pesti Vigadó kiállításán a magyar építészet újkori történetében egyedülálló maketteket, tervrajzokat és fényképeket nézhetünk meg. Valaminek a kicsinyített mása mindig szívdobogtató látvány, mintha játék lenne, mely gyerekkorunkra emlékeztet.
A Háry János a Szegedi Szabadtéri Játékokon A szezon közepére színpadra került végre a szegedi Játékok idei egyetlen saját, új produkciója, Kodály Zoltán Háryja.A nyarat a művészeti igazgató, Harangozó Gyula két évvel ezelőtt bemutatott, győri Zorbász, a görögje indította csekély – Dóm téri léptékkel mérve jelentéktelen – szélesvásznúsítással, majd az Operettszínház lakta be a teret két újrajátszással (Csárdáskirálynő, Elfújta a szél). A teret – írjuk, dómszínpad helyett. A nyolc évtizede szegedikumként hangzó szókapcsolatot ezúttal mellőznünk kell a Fogadalmi templom átépítése miatt. Ha az ígéretek és a kényszerhelyzetet a lehető legjobb fénybe állító marketingszólamok közül az előbbieknek hihetünk, csupán átmenetileg.
A Pest megyei Kemence község melletti erdő nemrég romantikus lánykérésnek volt tanúja. Egy odvas fa belsejében találta meg az ifjú hölgy a jegygyűrűt, s a fiú ott, az árnyas fák pajkos suttogása, cinkos kacsintásai közepette kérte meg szíve választottjának kezét. Idén nyáron az esküvőt és a lakodalmat is a Börzsöny titokzatos rengetegének ölelésében, a játékosan csobogó patakocska közelében tartották… A násznép hajnalig mulatott, az éles szeműek fél négy tájt még egy kíváncsi rókafit is megfigyelhettek, amint a szemeteszsákok körül szaglászik. A frissebbek másnap túrázhattak, kirándulhattak a környéken, s mondhatom, igencsak megérte.