2019.10.27.

E heti lapszámunkban többek közt beszámolunk arról, hogy imaestet tartottak a tiszta szerelemért, Pannonhalmán konferenciát a gyermekbántalmazásról, a Magyar Kurír és az Új Ember könyvbemutatóján pedig Fila Béla dogmatikaprofesszorra emlékeztek.

A gonosz most is jelen van az emberiség történetében

Budapesten rendezett konferenciát október 8–9-én a Joseph Ratzinger – XVI. Benedek Vatikáni Alapítvány és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara. Federico Lombardival, az alapítvány elnökével, korábbi vatikáni sajtószóvivővel ehhez az eseményhez kapcsolódva beszélgettünk az Egyház előtt álló kihívásokról.

Köszönetet mondva öleljük át az élet Urát!

Október 13-án a délelőtti mise keretében, melyen körülbelül 50 ezren vettek részt a Szent Péter téren, a Szentatya öt szentet avatott, köztük John Henry Newman bíborost és Giuseppina Vanninit, a kamilliánus nővérek alapítónőjét. Beszédében a hit útjának szakaszairól, a kérésről, az együtt haladásról és a hálaadásról elmélkedett. A pápa magyarra fordított homíliáját teljes terjedelmében közreadjuk.