Katolikus ifjúsági találkozó Győrben

Fotó: Vaday Katalin

 

A szervezők hullámzó tengert ábrázoló szőnyeget helyeztek el a templom padsorai között, ezzel is érzékeltetve a nap üzenetét: „Meghívtak, hogy vízre lépjünk egymással, Krisztussal.” A nap tematikájához kapcsolódó idézetekkel is igyekeztek segíteni a ráhangolódást.
Azzal, hogy idejöttél, hitbeli döntést hoztál – kezdte Ha hittel élsz, célhoz érsz című előadását Ábrahám Béla szalézi szerzetes, tartományfőnök, aki egy rendtársával és világi munkatársaival együtt érkezett az alkalomra.
A hit lényege a bizalom. A hitet nem a DNS-einkben örököljük, mindenki a saját útját járja e téren. Észre kell vennünk Isten jelenlétét, nyitott szemmel és szívvel próbáljuk meg tetten érni őt mindennapjaink történéseiben – mondta az előadó. Hangsúlyozta továbbá, hogy a Biblia istenképe cselekvő Istent mutat be, aki az eseményekben nyilatkozik meg. Az unalmasnál még a rossz is jobb; a valódi hit cselekvésre ösztönöz – fogalmazott Ábrahám Béla. Előadásában kitért az égő csipkebokor ószövetségi jelenetére is, hangsúlyozva, hogy Isten bemutatkozása – „Én vagyok, aki vagyok” – a hit fényében értelmezve azt jelenti: „A rendelkezésedre állok, jelen vagyok számodra.”
Az ifjúsági találkozó résztvevői a Nigériából érkező fiatal szalézi szerzetes, Emmanuel testvér tanúságtételét is meghallgathatták. A szalézi tartományfőnökkel együtt érkezett Sándor Donát és Do­rottya pedig a megismerke­désükről és házasságkötésükről beszéltek, hangsúlyozva, mennyivel messzebb érünk el, ha odaadjuk valakinek a szívünket.
A jelen lévő száznegyven fiatal ezután ismerkedős, bizalomerősítő játékokban vehetett részt. Veres András győri megyéspüspök áldást adott a találkozóra, a résztvevőkre és a templomra.
Délutáni előadásában Ábrahám Béla az akadályok leküzdéséről szólva ezzel a bátorító üzenettel fordult a fiatalokhoz: „Ne aggódj a vihar miatt, Isten már ott van!”
A tanítás után játék és kézműveskedés közben gyakorolhatták a fiatalok az egymás közötti kommunikációt és az együttműködést.
A nap végén a résztvevők bemutatták egymásnak ötletes plakátjaikat, melyeken azt ábrázolták, hogy milyen üzenetet közvetített számukra az ifjúsági nap. A program szentmisével zárult, melyen a résztvevők hálát adtak a találkozó gazdagító élményéért.

Székelyné Szénássy Judit

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .