Petrőczi Éva igen gazdag életművében a 44. kötet a most bemutatni kívánt könyve, amelyet családi dokumentumregénynek és lírai esszéregénynek is nevez a – már a könyvfesztiváli megjelenésével egy időben útjára induló – recepciótörténet. A lírába hajló, abban oldódó regény tizenhárom verset is tartalmaz, ezekben a József Attila-díjas költő hangját halljuk. Van benne továbbá 58 fotódokumentum, 30 levél és hozzájuk fűzött magyarázat is. S ha már a „leltár”-nál tartunk: 153 fős szereplőapparátust mozgat a 280 oldalas regény, amelynek függeléke sem hétköznapi, hiszen tizenhárom korabeli receptet olvashatunk benne.
A nyolc fejezetből álló mű alcíme – Dédszüleim története – egyúttal témamegjelölés. A szószerkezet egyszerre képes megnyitni egy történeti-történelmi narratívát és egy vérrokonságbeli, felmenő ági időtávlatot. Ezt a két értelmezői horizontot nem lehet elválasztani egymástól: a regényidő az 1879-es tiszai árvíz (a szegediek szóhasználatában: a Víz) idejétől, azaz a dédszülők megismerkedésétől egészen 1941-ig, a dédnagyapa haláláig tart. Seifmann Ida és Vaniss Gyula különös házassága az asszimilálódó zsidóságról is szól. Megismerkedésük egy országos tragédiának számító eseményhez kapcsolódik: a szegedi árvízhez irányított mentőexpedíciók egyikében ott volt Vaniss Gyula, az Aradon taníttatott, huszonegy éves, végzős műegyetemista fiatalember, akit a Seifmann családnál szállásoltak el éjszakára, hogy aztán másnap folytassák a mentést, egészen a kimerülésig. A fiatalok már első látásra egymásba szerettek. Ida (eredeti nevén: Nanett) édesapjának az okozta a legnagyobb fejtörést, hogyan lehetséges tető alá hozni egy zsidó-katolikus felekezeti házasságot. Ezzel a kérdéssel keresi fel Seifmann Mór az ifjú Lőw Immánuel rabbit, aki az aggódó apát megnyugtatva az áttérést elfogadhatónak tartja, ugyanis a kilencgyerekes idősebb Vaniss Gyula simándi jegyzői állása múlhat rajta. Vanissné a keresztségben az Ida nevet ajánlotta leendő menyének. E névnap április 13-ra esik, egy nappal Gyula-nap utánra, s ez a közelség újabb kapocs lett a pár életében.
A tizenegy éven át gyermektelen házasokat (Ida többször is elvetélt) az egymás iránti mélységes szerelem tartotta együtt. Végül a 38 éves Ida egy egészséges leánygyermeknek adott életet. Vaniss Margit Amália Ida a család szeme fénye lesz. A regény ötödik fejezete a Levelek Szegedre, egy „felsőbb leány”-hoz címet viseli, s a szülők Vaniss Margitkához írott leveleit tartalmazza, amelyeket a szegedi Állami Felsőbb Leányiskolába címeznek. E magánlevelekből kiderül, hogy a tizenkét esztendős Margitka eleinte bizony sokat sírdogál a honvágya miatt. Amikor pedig kijelenti, hogy érettségit kíván tenni, és orvosnő (gyermekorvos) szeretne lenni, a család féltésből visszaszólítja Gyomára. Nem engedi álma megvalósulását, ám egy generációval később az mégiscsak beteljesül, ugyanis Margitka Péter nevű gyermeke (Nemerey Péter) sebész lesz. Margitka (a szerző felnevelő nagymamája) huszonhárom évesen megy férjhez az először hivatásos katonatiszt, majd vezető bankhivatalnok Nyisztor Péterhez. E frigyből egy lánygyermek is születik: a későbbi tanár, művészettörténész és néhány verset is publikáló dr. Nemerey (eredetileg Nyisztor) Éva, a szerző édesanyja.
A dédszülőkre visszatérve: Margitka esküvői képén Ida hatvanegy éves, Gyula dédapa pedig mikszáthi külsejű öregúrrá érett. Ida epegörcsökkel és az asztmájával nyűglődik, olykor osztrák és cseh gyógyszállókba jár, s hosszas betegeskedések után álmában éri a halál. Szeretett férje, Gyula éppen hat évvel később, egy olasz nyelvkönyvvel a kezében, a foteljében üldögélve szenderül át a másvilágra.
Az Ida és Gyulában magánlevelek, anyakönyvi kivonatok, fakszimilék hitelesítik a történteket, s a lírai betétek is mind-mind a valós történésekben gyökereznek. Egyedül a párbeszédek lehetnek fikciógyanúsak, ugyanakkor általuk kerekedik a cselekmény olyanná, amilyen: igazán olvasmányossá. Petrőczi Évának sikerült elérnie azt, ami talán a célja is lehetett: élővé tenni a regényvilágot, amely – némi paradoxonnal élve – holtakról szól.
Tévéinterjúk, rádióműsorok és számos méltató kritika mutatja, hogy nem visszhangtalan az Ida és Gyula története, sőt, egy részlete angolul is megjelenik majd. Amikor egy beszélgetés alkalmával megkérdezték a szerzőt, kinek ajánlja a könyvét, ezt válaszolta: minden jóakaratú embernek. Mindenféle túlzás nélkül hozzátehetjük, hogy mindenkinek, aki egy gördülékeny stílusú, fordulatokban gazdag, izgalmas, egyediségében is megkapó, igazi ökumenikus regényre vágyik.
(Petrőczi Éva: Ida és Gyula. Dédszüleim története. Katica-Könyv-Műhely, 2019)
Lajtos Nóra
