Beszélgetés Sárosi István íróval, kardiológussal XII. Piuszról írott drámájáról
A közelmúltban dráma jelent meg XII. Piusz pápa életéről a Szent István Társulat kiadásában. Közismert, hogy a pápát mindmáig elmarasztalják egyes kritikusok, mondván, a katolikus egyház feje nem emelte fel szavát az üldözöttek – elsősorban a zsidók – érdekében, s ezzel mintegy kollaborált a nemzetiszocialista Németországgal. 1963-ban mutatták be Nyugat-Berlinben Rolf Hochhuth német író A helytartó című drámáját, amely erősítette ezt a nézetet, nyíltan támadta a pápát. A most megjelent dráma szerzője Sárosi István író, a Pécsi Tudományegyetem kardiológusa. A rabbi, a pápa és a sátán című mű hiteles történelmi forrásokra támaszkodva mutatja be: valójában hallgatott-e XII. Piusz?
– Professzor úr, jó néhány drámakötettel, regénnyel, elbeszélésekkel, drámájából készült televíziós változattal a háta mögött fogott hozzá ennek a műnek a megírásához. Színpadi műveit többek között Pécsett, Győrött, Kaposvárott, a budapesti Nemzeti Színházban mutatták be, alkotásai angol, francia, német, horvát, olasz nyelven láttak napvilágot. Egy alkalommal úgy nyilatkozott: „Életem lüktetés, s ez jelenik meg a nevemhez kötődő dinamikus színház elméletében is.”
– Folyamatosan hallunk a színház válságáról, a színpad mégsem szűnt meg soha. Egészen egyszerűen azért, mert a színház mindig lépést tudott tartani az adott világ valóságával, s eleven választ adott arra. Olyan előadások kellenek ehhez, amelyek magukkal ragadják a nézőt. Számomra a legnagyobb kritikus a szék. Amikor a színházban nyikorognak a székek, mocorognak a nézők, ez azt jelenti, figyelmüket, érzelmeiket nem köti le a színpad. A dinamikus színház lényege: odaszögezni a nézőt a székhez.
