Június 09.
Kolumba előkelő családban született 521-ben Írország északnyugati részén. Miután a szokásoknak megfelelően egy paptól alapfokú képzést kapott, a szülőhelyéhez közel lévő Moville Szent Finnianról elnevezett kolostorának iskolájában tanult. Diakónussá szentelése után Gemman énekmondótól (bárdtól) kapott oktatást. Valószínűleg ekkor barátkozott össze az írek másik két nagy szentjével, Canice-szal és Comgallusszal.
Elveszítjük egymást. Elveszíthetjük. Noha azt hisszük, ez nem történhet meg. Adottnak hisszük mindazokat, akik körülvesznek, és a körülményeinket is. Nem vágyakozunk az után, ami a miénk, ahogyan Simone Weilt idézve Pilinszky kívánatosnak tartotta.
Mint egy prédikációban nemrég hallottam, az a fő hibánk, hogy túl sok mindent tartunk természetesnek. A családunkat, a barátainkat, azt, hogy munkánk, lakásunk van. Vagy azt, hogy bármikor nyúlunk is a zsebünkbe, pár forintot mindig találunk benne. És még mennyi „természetes” összetevője van az életünknek, amelyet szinte észre sem veszünk, annyira magától értetődőnek tartjuk.
Az Olvasó írja
Az Új Emberben megjelent (2014. augusztus 24-i lapszám – a szerk.), hogy kezdeményezték Rajeczky Benjámin O. Cist. boldoggáavatási eljárását. Béni bácsi (mi így hívtuk) hét éven keresztül tanított bennünket énekre a Kodály-módszerrel, és karmesterként, hitszónokként, gyóntatóként, sportesemények szervezőjeként (evezés, síelés) is ismerhettük. Az üldöztetés éveiben is többször találkoztunk, például a budapesti Fő utcában, a Népművelési Intézetben, ahol az alagsori rácsos ablakon át beeső fényben írta jegyzeteit.
Galambos Ferenc kármelita szerzetes emlékére
Nem búcsúzom el tőle.
Nem tudok.
Nem akarok.
Meglehet, nincs velünk, velem, de itt van bennem mindaz, amit huszonöt év során tanultam tőle.
Élettapasztalatai nemcsak egy tartalmas, következetes élet tanulságai, hanem magyar történelmi lecke is. Kilencven évet élt, megannyi nehézséggel, problémával, üldöztetéssel teli kilencven évet. De soha nem panaszkodott, a megpróbáltatásokat és a betegséget méltósággal, imádságos lélekkel viselte.
Olvastam régen egy különös könyvben: „Minden ember, minden apró mozzanat életedbe úgy került, hogy magad vontad oda. Az pedig, hogy most mit kezdesz velük, rajtad áll.” Az isteni gondviselésnek köszönhető, hogy találkoztam Veronikával. Mélyponton voltam éppen, munka és állás nélkül, s akkor ő mint kiadói szerkesztő fölhívott.
Valaki már most, november közepén etetni kezdte a madarakat a Népligetben, és a napraforgóval teli flakonra percenként érkeztek a cinegék. Csőrükbe kaptak egy szemet, aztán egy közeli bokorba repültek, ahol kikopácsolták ízletes belsejét, majd máris visszarepültek a flakonhoz. Csuszkapár is járt az alkalmi etetőre. A madarak többnyire a fatörzsön fejjel lefelé kúszva érkeztek, aztán a flakonhoz röppentek, ahol nem egy, hanem két-három napraforgót is a csőrükbe kaptak. A csuszka nagy gyűjtögető, raktárakat készít. Annak idején a Madártani Intézetben szobám ablakából gyakran láttam, amint elálló fakéreg mögé, falrepedésbe rejtik a magokat. Ösztönös cselekvés, nem veszik észre, de talán nem is törődnek vele, hogy ezeket a raktárakat a szemfüles cinegék rendre kifosztják.
Magyarországon a venezuelai El Sistema
Japán, Brazília, Német- ország, Dél-Korea… – kezdi sorolni az országokat Johanna, a hangszere tokjában lévő egy-egy kitűzőre mutatva. Ezek azok a helyek, ahol a Caracasi Ifjúsági Zenekar hegedűseként már fellépett, és most Magyarországra jött. A zenekar a venezuelai El Sistema képviselőjeként érkezett hozzánk, hogy november 11-én, a Zeneakadémián bemutassa a világhírű kezdeményezést, amelynek lényege: zenével a mélyszegénységben élő gyermekekért. „Nincs fontosabb ma a zene világában annál, ami Venezuelában történik” – mondta Sir Simon Rattle karmester. Lássuk hát, mi történik Venezuelában!
Beszélgetés Pierre Rabhi agroökonómussal a természet tiszteletéről
A rövid ellátási láncok volt a témája annak a konferenciának, amelyet november 13-án rendeztek a budapesti Francia Intézetben, a Földművelésügyi Minisztérium közreműködésével. A rövid ellátási lánc célja, hogy az élelmiszer-ellátásban minél kevesebb közvetítő legyen a fogyasztó és a termelő között. A konferencián részt vett Pierre Rabhi, az algériai származású neves francia agroökonómus és filozófus, akinek a napokban jelent meg két könyve Pénzt akarunk vagy életet? valamint Hogy megmaradjon az élet címmel a L’Harmattan Kiadó gondozásában. A múlt pénteki könyvbemutatón arról kérdeztük, milyen élmények, tapasztalatok segítették élethivatása megtalálásában.