Még emlékszem, mennyire kerestük karácsonykor a pártállami sajtóban az ünnep táján időnként felbukkanó nemes – ha nem is vallásos – gondolatokat, képeket. Kevés volt belőlük, de örömmel számoltunk be róluk.

Jerikó-turné Isten dicsőségére A Pesti Vigadóban rendezték meg december 13-án a Jerikó – dicsőítés határok nélkül a Kárpát-medencében elnevezésű gálakoncertet a tradicionális és az egyházi katolikus könnyűzene képviselőinek közös részvételével.

Az alkalomra már hetekkel korábban regisztráltak a legkülönbözőbb korosztályok képviselői, így a szervezők december elején telt házról adtak hírt az Eucharist együttes weboldalán. A résztvevők „egy szív, egy lélek” dicsérték Istent az egyházi könnyűzene és a hagyományos egyházzene legszebb dallamaival. Számosan érkeztek a határokon túlról is, hiszen ez az esemény koronája volt annak a Kárpát-medencei dicsőítő turnénak, amelynek során a határon túli magyar közösségekkel egységben, tizenegy helyszínen imádkoztak a magyar nemzet megújulásáért az egyes koncertek alkalmával.

Soha nem fogadkoztam. Év elején sem, hiszen – jól, rosszul – mindannyian ismerjük korlátainkat. S még ha volna is bennem késztetés erre, hallom a súgást, érzem Isten érintését. A bízva bízásban ő a legnagyobb szövetségesem, legfontosabb partnerem, legnagyobb inspirátorom. Ha meg igencsak csapkodnak felettem a hullámok, s ha csupán átmenetileg is elkedvetlenít a közeg, ahol élek, dolgozom, és rendre arcul csapnak emberek, utolérnek lehetetlen helyzetek, a kő helyett inkább a kenyeret választom. Igaz, nem úgy fohászkodom, hogy: segíts rajtam, Istenem, hanem így: Istenem, nekem már minden eszközöm kudarcot vallott, állítsd vissza a békét, békénket, az egyensúlyomat, hogy – József Attilával – ne görbüljön tovább a „világ gyémánttengelye”! Istenem, te csak tedd a dolgod, majd én segítek…

Az új esztendő gazdasági kilátásairól is beszélgettünk Bojta János vállalkozóval

Ma már elmondhatjuk, hogy a katolikus társadalmi tanítás elvei egyre szélesebb körben ismertek. A megvalósításukról azonban jóval kevesebbet hallunk. Ezért is kiemelkedő jelentőségű az a hároméves program, amelyet a Keresztény Értékmegőrző Egyesület (KÉRME) indított el. A részletekről és az új esztendő gazdasági kilátásairól az egyesület elnökét, Bojta Jánost kérdeztük.

– Úgy tudom, hogy keresztény hite családi „örökség”.

– Budapesti értelmiségi családból származom. Édesapám és édesanyám is hívő katolikus volt, ezért számomra is magától értetődő volt a hit. Persze mindenkinek az életében vannak időszakok – például a kamaszkor –, amikor kibillenhet az egyensúlyából, de mivel a piaristákhoz jártam középiskolába, ez nálam nem vezetett a hittől való eltávolodáshoz.

Beszélgetés a hetvenöt éves Bosák Nándor püspökkel

– Püspök úr, Ön a Felvidékről, Mátyusföldről származik. 1947-ben telepítették át a családot Magyarországra. Hogyan látja a magyar–szlovák viszonyt, s a helyi egyházak mit tehetnek a két nép megbékélése érdekében?

– Időnként ma is megfordulok felvidéki emberek – papok és mások – között. Körükben azt tapasztalom, nem a rivalizálás, hanem az egymást elismerő, egymás ügyeit jó szándékkal fogadó megnyilatkozások viszik előbbre a dolgokat. Olyan papokkal kerültem kapcsolatba, akik a szlovákokkal is megtalálták a hangot. Persze olykor látjuk a kicsinyességet, a szűkkeblűséget is a másik oldal részéről, s ha ezt nem kezeljük megfelelő türelemmel és okossággal, abból valóban ellentétek fakadhatnak.