A műemlékvédelem magasiskolája

A budavári Nagyboldogasszony Főplébánia nagytermében Schulek Frigyes halálának 100. évfordulója alkalmából Farbakyné Deklava Lilla művészettörténész tartott előadást október végén, Az ideáktól a megvalósulásig – A Mátyás-templom XIX. századi Schulek-féle helyreállítása mint a korszak tükre címmel.

Hallgassuk meg a szegények hangját!

Mintegy hatezren voltak október 27-én a Szent Péter-bazilikában azon a szentmisén, amellyel a Szentatya lezárta az amazóniai térségben élőkkel foglalkozó, háromhetes püspöki szinódust. Beszédében a helyes ima feltételeiről és a szegények melletti kiállásról elmélkedett Ferenc pápa. Magyarra fordított homíliáját teljes egészében közreadjuk.

Hatszáz nevezés érkezett az idei Faludi filmszemlére

Minden korábbinál több, összesen 440 filmes és 160 fotós nevezés érkezett a 22. Faludi Nemzetközi Filmszemlére és Fotópályázatra. Az előzsűri által legjobbnak ítélt alkotásokat november 27. és 30. között, a Premier Kultcaféban tartandó vetítéseken láthatja majd a közönség, a fotókból pedig a Párbeszéd Házában rendeznek kiállítást.

Sárguló falevelek

Soha nem tudom eldönteni, mikor szebb az erdő vagy éppen a Margit-sziget: tavasszal, májusban, amikor a fák és a bokrok csillogó zöld ruhába öltöznek a napfényben, vagy októberben, amikor a haldokló levelek csodálatos színka­val­kádja teszi varázslatosan széppé az erdőt.