Sárguló falevelek

Ezt éreztem, amikor október 18-án a Margitszigeten jártam. Alig tudtam betelni a látvánnyal, a május pedig még olyan messze van! A legtöbb fa már sárgásra váltott, de például a platánok és a tölgyek még dacoltak az idővel, a leveleiken alig lehetett változást észrevenni.
Csodálatos volt az idő, délfelé már szinte nyáriasan meleg. Felhőtlen kék égről ragyogott a nap, a teljes szélcsendben csak alig hullottak a levelek. A bejáratnál, a sportpályák felől balkáni gerle búgott, később két szajkó feleselt egymással. Szorgos kertészek keze nyomán rengeteg a szigeten a piros begónia, s a nagy tisztás mentén egymást váltják a sárga, lila és más színű virágok. Az elmúlt napok szelesebb időjárása leveleket terített az utakra, de láttam néhány, az ösvények mellett felhalmozott jókora kupacot is. A kis állatkertnél a csókák „csjek” hangjait hallottam. Látni csak hármat láttam, de a hangok alapján jó néhányan rejtőzhettek még a magas fák lombjai között. A dolmányos varjak a fűben sétáltak. Páronként elkülönülve mozogtak, néha alig négy-öt méternyire a sétáló emberektől. De azért, ha ilyenkor megálltam és rájuk néztem, mindig odébb repültek, és láthatóan sértődötten néztek vissza rám. Elidőztem kicsit egy bokorcsoport előtt, ahol minden tavasszal fülemüle szokott csattogni. Szerettem volna tudni, merre jár, elérte-e szerencsésen afrikai telelőhelyeit.
Ha a szigeten járok, mindig megcsodálom a hatalmas fákat. Épp egy ilyen vaskos törzsű óriás előtt álltam, amikor széncinegék hangját hallottam. Öten vagy hatan kutattak a lombok között. Minden levelet átvizsgáltak, odapillantottak a fonákjukra is, olykor háttal lefelé kapaszkodtak az ágon, nehogy bármi is elkerülje a figyelmüket. A távolban zöld küllő kiáltott, majd két csuszka került elém. A csuszka nem vonul, egész évben nálunk marad, és az összetartó párok ragaszkodnak megszokott területükhöz. Szeretem nézni, amint fürgén kúsznak a törzsön felfelé, oldalt vagy éppen fejjel lefelé, s közben folyamatosan beszélgetnek egymással. Ha pedig az egyikük átszáll a szomszédos fára, a párja nyomban követi.
A kis dísztó vizén, mint mindig, most is ott úszkáltak a tőkés récék. A tó közepén köröztek, de ha valaki megállt a parton, nyomban odaúsztak elé, és vágyakozva néztek rá. Ha aztán semmit sem kaptak, csalódottan újra körözni kezdtek. Bennem nem csalódtak, a hozott kenyérdarabkákat pillanatok alatt eltüntették. Nemrég Apajpusztán sok szitakötő repült, itt csupán kettő vadászott a tó felett. Leültem egy padra, és néztem őket. Könnyedén, elegánsan repültek ide-oda, közben néha gyors fordulatot tettek egy számomra láthatatlan apró rovar után. Még őket néztem, amikor őszapók jól ismert, kedves cserregése ütötte meg a fülemet. Nagyon szeretem ezeket a hosszú farkú, apró, puha tollgombóc madárkákat. Féltucatnyian lehettek, egészen közel jöttek a bokrokban, és parányi csőrükkel mindig felcsíptek valamit. Gyermekkorom egyik emlékezetes, kedves élménye volt egy fiókáit etető pár megfigyelése. Egy nagy lucfenyő lecsüngő ágán volt a művészi fészek. Lekuporodtam a közelében, és onnan csodáltam őket.
Alig indultam el, hirtelen feltámadt a szél, és sűrűn hullani kezdtek az elsárgult, halott falevelek. A földre érve nem pihentek meg, mert a szél felkapta és játékosan továbbhengergette őket. A szigeten milliónyi, tavasszal oly szépen zöldellő levél rövidke élete ma véget ért.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..