Çiğdem Aslan az életről, a szerelemről és a szenvedélyről – „Mikor a népdal elgyengül, a város nem elégszik meg a szerenádzenével, eljön a rembetiko órája, hogy kitöltse az űrt. Kezdetben gyanakvás övezi, hiszen »bűnös« múltja miatt lenézett. Rossz hírű, kétes értékű zenéje, verse az »alja népé« a törvényteleneké” – írja a rembetiko zenei műfajáról egyik kutatója, Drakonakis. De mit jelent a rembetiko, és egy koncert erejéig miképp érkezett Budapestre?

Beszélgetés Káel Csaba rendezővel – Hosszú, huzavonákkal teli előkészületet követően, 1875. március 10-én Bécsben mutatták be. A Sába királynője az operairodalom azon népszerű darabja lett, amelyet a világ szinte valamennyi jelentős dalszínháza műsorára tűzött karmestergéniuszok vezényletével, a legkiválóbb énekes sztárok közreműködésével. A keszthelyi születésű, zsidó származású, német anyanyelvű Goldmark Károly (1830–1915) grandiózus alkotása a XX. század harmincas éveitől lassan feledésbe merült. A második világháború után talán ha tízévenként tűnt fel itt-ott nagyobb városokban, afféle kuriózumként, legtöbbször rövidítve, koncertformában előadva. Budapesten még felújították, és 1976-ig műsoron tartották. Fischer Ádám vezényletével, 1980-ban a Hungaroton adta ki első teljes (világpremier) lemezfelvételét… – aztán beállt a csaknem teljes csend. 2000-ben egyszer azért megszólalt a zenedráma a Dohány utcai zsinagógában. Goldmark és a fő mű idei „hármas” jubileuma, a Sába királynője nyári margitszigeti, majd őszi Erkel színházi előadása remélhetően visszahozza a köztudatba az egykor legnépszerűbb „magyar” operát. A rendezővel, Káel Csabával beszélgettünk a „Sába-reneszánsz” esélyeiről…

Faust az Operaházban – Főpróbáról nem szokás jegyzetet írni. Nem ildomos, szabályellenes és inkorrekt, hiszen az csak egy majdnem kész előadás. A közreműködők a premierre tartogatják az energiájukat; az izgalom ilyenkor teljes, az erőbedobás viszont józanmód visszafogott. Gounod Faustjával viszont most nem ez volt a helyzet az Operaházban. A „próba” után azon gondolkodtam, hogy az elmúlt harminc évben hallottam-e valaha élőben ennyire hatásosan e népszerű, „könnyű” francia operát.

Ha a lengyelek – akik joggal lehetnek példaképeink a katolicizmusban – készítenek filmet egy homoszexuális papról, ráadásul teljes egészében állami pénzből, arra érdemes odafigyelnünk. Mondhatni nem nagyon van más választásunk, mint megnézni, mire jutottak a problémával. Szerencsére a film nagyon jó lett. Hogy megnyerte a Berlinalét, a világ egyik legrangosabb filmfesztiválját, nem a botrányos témának szól, hanem a film esztétikai színvonalából evidensen következik.