Cursillós gondolatok a „középéletkori krízisről” – Ülünk a plébánia lakályos nappalijában. Vendéglátónk arra kér bennünket, cursillós férfiakat, válasszunk az asztalon lévő képek közül egy olyat, amely megszólítja lelkünket. Van, aki már nyúl is a színes kártyáért, míg mások csak némi töprengés után döntenek. Mindenkinek beszélnie kell arról, miért éppen az adott kép ragadta meg a figyelmét. A kártya másik oldalát – egyelőre – senki sem lesheti meg.
Látogatás Jean Vanier-nél, a franciaországi Bárka közösségben – Az ajtóban áll, és már messziről mosolyogva integet egy ősz hajú, kissé ugyan már hajlott hátú, de még mindig hórihorgas férfi. Ugyanazt a sötétkék anorákot viseli, amit mindig szokott. „Miattam jöttetek el ide?” – kérdi álmélkodva. Jean Vanier a II. világháború idején, mindössze tizenhárom évesen lépett be a haditengerészetbe, ám néhány évvel később felismerte: nem ez az ő hivatása, és egyfajta keresésbe kezdett. 1964-ben, harminchat évesen aztán kibérelt egy elhagyatott házikót az észak-franciaországi, erdőszéli faluban, Trosly-Breuil-ben, és egy intézetből magához vett két értelmi fogyatékossággal élő, felnőttkorára egészen magára maradt fiút. Attól fogva együtt éltek. L’Arche, vagyis a Bárka – így nevezte el a közösségüket.
Adventi gondolatok a szegényekről – A tél még a szokásosnál is nehezebbé teszi a hajléktalan emberek életét. Miért kerülnek annyian ilyen helyzetbe, mit tehetünk értük, és hogyan tehetnénk a legjobban? A sokakat foglalkoztató kérdéseket Vecsei Miklósnak, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnökének tettük fel.
A fákhoz fűződő történetek száma végtelen. Szinte mindenkinek van egy kedves növénye, amely valamiért a szívéhez nőtt. Nagyanyám egykori szilvafája már csak fényképen és emlékeimben létezik, de az édesanyám által elültetett fűzfa utódja ma is egészségesen fejlődik, gyakran megsimogatom lehajló ágait, s közben hazagondolok.
Adventi beszélgetés Beer Miklós püspökkel – Beer Miklós váci püspök szeretné minél hűségesebben követni IV. századi elődje, Myrai Szent Miklós példáját. Nincs könnyű dolga, mert a szegénység és reményvesztettség rengeteg esetéről értesül, és nagyon bántja, amikor nem tud segíteni.
Az üzletekben már október végén feltűnnek a csokimikulások. Kisvártatva pedig plakátokon és képeken is megjelennek a rénszarvas húzta szánkón érkező, piros bundás, fehér prémes télapók. Néhány éve mikuláslányokkal is kápráztatják az embereket. Nem is beszélve a krampuszokról. A tengerentúlról pedig beáramlik Szent Miklós ünnepének (szándékolt) összekeverése a karácsonnyal. Ember legyen a talpán, aki el tud igazodni ebben a kavalkádban!
Mauro Giuseppe Lepori ciszterci generális apát volt az egyik vendége annak a lelkinapnak, amelyet a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán tartottak november derekán. Az alkalom a szerzetesek évéhez illeszkedett. A szervezők olyan lelki útravalóval várták a több száz fős hallgatóságot, amely hivatásuk elmélyülésében segítette őket. Lepori atya előadása szintén ezt a célt szolgálta.
A moszkauert (moszkvai süteményt) a világ más tájain florentinként (firenzei tallérként) ismerik, de valójában egyik város sem a származási helye. Ezt a különleges ünnepi édességet valószínűleg a XVI. századi Franciaországban találták ki, ahol a kor arisztokrata konyhaművészetét a firenzei származású – innen a firenzei tallér elnevezés – Medici Katalin királyné ízlése alakította.