Piarista bor – 2015

Fotó: Fábián Attila

 

A piaristák – a kegyesrendiek – évszázadok óta tanítanak, 1642-től Magyarországon is számos iskolát alapítottak. Hazánkban napjainkban is több ezer gyermeket, fiatalt oktatnak általános iskoláikban, gimnáziumaikban és szakiskolájukban. Jelentős szerepet játszottak azonban a magyarországi borkultúra fejlesztésében is, szőlészeteik mintagazdaságokká fejlődtek az évszázadok során.
A rend második magyarországi iskolája úgy jött létre 1685-ben, hogy Szelepcsényi György esztergomi érsek szőlőket hagyott a kegyesrendiekre a Kis-Kárpátok alján, a Pozsony megyei Szentgyörgyön. Később is számos piarista rendház megélhetéséhez járultak hozzá a kisebb-nagyobb szőlők és pincék. Több nagyobb birtok is volt a rend tulajdonában, az ezekről származó borok hazai és nemzetközi versenyeken díjnyertes termékekként kerültek piacra. Ilyen szőlőbirtok volt a Balaton-felvidéken a dörgicsei, valamint Tokaj közelében a mádi és a sátoraljaújhelyi.
A második világháború után a kommunista diktatúra által elvett birtokok szőlőterméséből származó bor hiánya társadalmi, kulturális és gasztronómiai értékek elvesztését vonta maga után. A rendszerváltást követően 2008-ban indult el a munka annak érdekében, hogy a rend újjáélessze a régi hagyományokat. Egy évvel később, az első alkalommal kiírt borválogatásra – nem lévén a rendnek saját szőlőterülete – olyan borászatokat hívtak meg, amelyek a balatoni és a tokaji régióban hagyományos piarista szőlőtermő földek közelében fekszenek. A szakértőkből és a rend képviselőiből álló zsűrinek az volt a feladata, hogy a beérkezett pályázatok közül kiválassza azt a bort, amely érdemes és méltó az év piarista bora címre. Ettől kezdve a kitűnő minőségű győztes borokat piarista borként palackozták, címkézték és hozták forgalomba. 2010-től már országos volt e nemes vetélkedés. A minden évben megrendezett borválogatás egyik célja, hogy a feltörekvő, komoly szakmai munkát végző magyar gazdák borait megismertesse a borkedvelő közönséggel. A másik cél pedig, hogy a rend borászati hagyományainak társadalmi, kulturális és gasztronómiai értékei újjászülessenek, és közösségek épüljenek rájuk, nemcsak a piarista családon belül, hanem a borszerető emberek széles körében.
Idén is kitűnő minőségű borok érkeztek a válogatásra. A régi piarista szőlőtermő vidékekről és az ország legkülönbözőbb borvidékeiről származó vörösborok mindegyike méltón képviselte a rend hírnevéhez illő hagyományt és minőséget. A szakértőkből és a piarista rend képviselőiből álló öttagú szakértői zsűri tagjai Nyeste Pál SP, a nagykanizsai gimnázium igazgatója,  Freund Tamás agykutató,  Rohály Gábor, a zsűri elnöke, Niszkács Miklós, a Magyar Bor Akadémia alelnöke és Oberfrank Ferenc, a Piarista Diákszövetség elnöke voltak.
A május végén megrendezett zsűrizésen egy százpontos rendszerben íz, zamat, szín és illat alapján pontozták és rangsorolták a borokat. A kóstolás vakon történt, a zsűri tagjai csak a döntésük után ismerhették meg a borokat készítő borászatok nevét. A szakmai zsűri által kiválasztott borok az év piarista boraként kerülnek forgalomba, a termelő nevének és címének feltüntetésével.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .