Európa jövője – aggodalmak és jó célok

Erdő Péterrel és a CCEE elnökségével találkozott Ferenc pápa – Ferenc pápa május 2-án fogadta az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) Erdő Péter vezette küldöttségét. Európa legaktuálisabb kérdéseiről folytattak megbeszélést, a szekularizációról és a keresztények egységéről éppúgy, mint a migrációról, a gazdasági problémákról és a békéről.

Origamit vízért

Öt évvel ezelőtt két kislány hívta életre a Paper for Water (Papírt vízért) elnevezésű kezdeményezést, amelynek köszönhetően mára sok ezer nélkülöző jutott tiszta vízhez.
Katherine Adams négyéves volt, amikor az apukája megtanította origamit hajtogatni. Lassan az egész család beleszeretett a kis papírfigurákba. Körülbelül egy év múlva az ötletből, amelyet az apuka voltaképp csak azért talált ki, hogy valamivel lekösse a kislányát, világméretű válasz született Jézus kiáltására a kereszten: „Szomjazom.”

Multinacionális vállalatot örökölt a Bolognai érsekség

Munkanélküliek elhelyezkedését segítik – A Bolognai érsekség az automata kapukat gyártó Faac multinacionális cég tulajdonosává vált. Matteo Zuppi érsek (képünkön) elmondta: családbarát munkahellyé teszik a vállalatot, és a bevétel nagy részét arra fordítják, hogy több száz munkanélküli helyzetén javítsanak.

Éjszakázni fogunk, Uram! – Villanófényben: Blanckenstein György

Egy életpályát aligha lehet egyetlen „villanófénynél” végigkísérni. Blanckenstein György atya közel negyedszázada a szentendrei Keresztelő Szent János-plébánia vezetője. Nyüzsgő közösségi életet alakított ki, számos csoport jött létre gyerekkortól az idősebb korosztályokig, a templomban és a templom körül legalább háromezren mozognak rend¬szeresen. György atya honosította meg a nyolcvanas években a Házas Hétvége lelkiségi mozgalmat idehaza, Szentendrén jól működő iskolát és óvodát hozott létre.

„Szereteted elmossa félelmem” – Missziós napok Budapesten

Harmadik napja már, hogy együtt vannak. Csütörtökről péntekre huszonnégy órás dicsőítés volt a program, pénteken utcai evangelizációra mentek a Blaha Lujza térre, majd gyógyító szolgálat várta a lelki enyhülést remélőket. Ma pedig, délután négy óta Tűz-evangelizáció zajlott le. Közvetlenül a mise előtt az imájukat kérők vállára tett kézzel még közbenjáró imákat mondanak a segítőpárok. „Uram, jó nekünk itt lennünk!” – úgy tűnik, mintha velem együtt még sok száz ember gondolná-érezné ma ugyanezt.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.