A misszió frontvonalán – tanácskozás a katekéták küldetéséről

Kilencedik alkalommal rendezték meg az Esztergom–budapesti főegyházmegyében a katekéták konferenciáját, melynek ezúttal a Párbeszéd Háza adott otthont. A kétnapos tanácskozás nyitó előadását Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek tartotta. A konferencia témája a keresztség volt, mottóját pedig az emmauszi tanítványok evangéliumi történetéből vették: „Melléjük szegődött…” (Lk 24,15)

A Debrecen–nyíregyházi egyházmegye pasztorális tanácsának alakuló ülését február 11-én tartották Debrecenben

„Ha a lelkipásztori körülmények indokolják, az egyes egyházmegyékben létesítsenek pasztorális tanácsot, melynek fel­adata, hogy a püspök felügyelete alatt vizsgálja és mérlegelje az egyházmegyében folyó munkát érintő kérdéseket, és róluk gyakorlati következtetéseket terjesszen elő” (Egyházi Törvénykönyv). Palánki Ferenc debrecen–nyíregyházi megyés püspök ezekkel a szavakkal nyitotta meg az általa megalapított Egyházmegyei Pasztorális Tanács (EPT) alakuló ülését február 11-én Debrecenben, az egyházmegye püspöki hivatalában.

„Nyitott kórházak” Szíriában

Szíriában jelenleg többen halnak meg a megfelelő egészségügyi ellátás hiánya miatt, mint a harcmezőn – jelentette ki Mario Zenari bíboros, szíriai apostoli nuncius. E megállapítását követően született meg a „Nyitott kórházak” kezdeményezés, amelyet február 16-án mutattak be Rómában.

Karitász hírek

Kampány a babákért Hatodik éve szervezi meg a dm drogerie markt a Katolikus Karitásszal közös kampányát, amelynek célja, hogy kisgyermekes családokat támogassanak pelenkával. A hat év során az Együtt a babák­ért program keretében mint­egy ezerhatszáz családot közel negyvenezer csomag pelenkával segített a két szervezet. Az adományok összértéke eddig mintegy százmillió forint. A kampányba kétszázhatvan dm-üzlet … Olvass tovább