Új ikonosztáz Hajdúszoboszlón
Fotó:Hajdúdorogi főegyházmegye

 

 

A templom a legfontosabb hely az életünkben – mondta Kocsis Fülöp a püspöki szent liturgián. Beszélt a templomba járás fontosságáról, és kijelentette: a fiatalok ma sokféle csábításnak vannak kitéve, amelyek miatt eltékozolják a valódi értékeket, az Istentől kapott kegyelmet. A jelenlévők figyelmébe ajánlotta, hogy ne maradjon ki az életükből a vasárnaponkénti templomba járás, mert enélkül nem tudják megélni az Istenhez tartozásukat. Az érsek-metropolita egyúttal hálát adott az ikonosztáz készítőjének és adományozójának.

Fekete András hajdúszoboszlói parókus méltatta az ikonfestőt, aki a végtelenben gondolkodik, s Isten embereként annak kedvében jár.
Latorcainé Újházi Aranka elmondta, hogy az ikonosztáz létrejöttét a saját tanúságtételeként éli meg. Véleménye szerint a véletlen nem más, mint a Jóisten álneve, hiszen ő vezette az életét abba az irányba, hogy végül ikonfestéssel foglalkozzon. Úgy véli, fontos, hogy a képeken a szemekből fény áradjon, hiszen a szentekből sugárzó fény világosítja meg a templomot és az imádkozók lelkét, s így nyílik meg a mennyország. Az alkotó azt is elmondta, hogy amikor megáldották a munkáját, újszülött kisfia jutott az eszébe, amint éppen a kezébe adták. Akkor és ezúttal is úgy érezte, hogy a Jóisten valami hatalmas csodában részesítette.
A szent liturgián részt vett ­Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője, Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár és ­Latorcai Csaba kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár.